Túljelentkezés a jogi, filológiai és földrajz karokon

Befejeződtek az egyetemi felvételik azon jelentkezők számára, akiknek felvételi vizsgát kellett tenniük valamilyen szaktantárgyból, a többieknek még július 31-ig van idejük beadni okmányaikat. Idén valóságos dömping tapasztalható a jogi, filológiai, valamint a földrajz fakultáson.

Augusztus 1-jén, délelőtt tíz órakor jelenik meg az államilag támogatott helyekre bejutott diákok első listája, melyet a tervek szerint 5-én és 8-án fognak frissíteni. A felvételizőknek augusztus 4-ig kell eldönteniük, melyik intézményt választják, ezt követően be kell nyújtaniuk hivatalos irataik eredeti példányát a választott egyetemen, főiskolán.
Jurij Korovajcsenko, az oktatási minisztérium felsőoktatásért felelős osztályának vezetője elmondta, hogy július 20-ig csaknem nyolcvanezer érettségizett diák nyújtotta be jelentkezését interneten keresztül. Ez kétszer több a tavalyi év adataihoz képest. Összesen hatszázezren nyújtották be jelentkezésüket. A népszerűségi listát a jog, a nemzetközi kapcsolatok, a filológia és a közgazdaságtan vezeti. Nőtt azok száma, akik az informatika területén szeretnék képezni magukat. A külföldi felvételizők körében továbbra is az egészségügy a legnépszerűbb.
Jurij Korovajcsenko kiemelte, hogy idén minden egy egységes elektronikus adatbázison keresztül történik, a felvételi listákat és az utasításokat is ez a rendszer készíti. Az oktatási intézmények ebből az adatbázisból töltik majd le, hitelesítik és hozzák nyilvánosságra a listákat. Idén nem vehetnek fel hallgatókat a költségtérítéses helyekre, amíg rendelkezésre állnak betöltetlen, államilag támogatott helyek. Ezzel megelőzhetőek a visszaélések.
A legtöbb diák a Kijevi Nemzeti Egyetemre nyújtotta be felvételi kérelmét, csaknem negyvenötezren szeretnének itt tanulni. Az Ivan Franko Lembergi Nemzeti Egyetemre 39 ezer, a Kijevi Légiközlekedési Egyetemre több mint 37 ezer, a kijevi és lembergi politechnikumokba 35 ezer felvételi kérelem érkezett.
A Kijevi Nemzeti Egyetem rektorhelyettese, Volodimir Buhrov elmondta, hogy a földrajz szakon a legnagyobb a túljelentkezés. A tíz államilag támogatott helyre a turisztikai szakon hétszázan jelentkeztek. A külső független tesztelésen kitűnő eredményt elért hat diák közül négy a Kijevi Nemzeti Egyetem fizika, jogi és filológiai karának leendő hallgatója.
A Lembergi Nemzeti Egyetem turisztikai szakán egy helyre 114 jelentkező jut.
A felvételizők rangsorolt listáját augusztus 1-jén hozzák nyilvánosságra. A felsőoktatási intézmények augusztus 11-ig kötelesek felvenni a hallgatók sorába azokat, akik államilag támogatott helyekre jutottak be, majd ezt követően augusztus 25-ig a költségtérítéses alapon szerződést kötő diákokat.
A nagolos.com nyomán.