A Bayern vár a Sahtarra a BL kieséses szakaszában

December 15-én az európai labdarúgás szerelmeseinek figyelme az UEFA nyoni főhadiszállására szegeződött, hiszen a hagyományokhoz hűen most is itt sorsolták ki az öreg kontinens két legrangosabb labdarúgó kupájának egyenes kieséses szakaszát. Először délben a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös szezonjának nyolcaddöntő párosításaira derült fény. A sorsolás során a kiemeltnek számító csoportgyőztesek a csoportmásodikak közül kaptak ellenfelet két korlátozás figyelembe vételével, ugyanis sem az azonos országbeli, sem pedig az azonos csoportból továbbjutott csapatok nem kerülhettek össze. Fortunának köszönhetően a szurkolókra már az első tavaszi fordulóban igazi csemegék várnak, hiszen a Paris Saint-Germain–Chelsea, a Manchester City–Barcelona, illetve a Juventus–Borussia Dortmund összecsapások is színvonalas mérkőzést ígérnek. A sorozatban érdekelt Sahtar Donyecknek nem volt szerencséje, hiszen az ukrán bajnoknak Európa talán legerősebb csapatával, a Bayern Münchennel kell majd megmérkőznie. A nyolc BL-csoportgyőztes idegenben játssza a nyolcaddöntő első mérkőzését, hazai pályán a másodikat. A nyolcaddöntő párosításai:
Paris Saint-Germain (francia)–Chelsea (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Bayern München (német)
Schalke (német)–Real Madrid (spanyol)
FC Basel (svájci)–Porto (portugál)
Manchester City (angol)–Barcelona (spanyol)
Juventus (olasz)–Borussia Dortmund (német)
Bayer Leverkusen (német)–Atlético Madrid (spanyol)
Arsenal (angol)–Monaco (francia).
A folytatásban az Európa-liga tizenhatoddöntőit sorsolták ki. Az El csoportköréből továbbjutott 24 csapathoz csatlakozott a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikja. A mezőnyben kiemelt lett a tizenkét csoportgyőztes és a négy legjobb mérlegű BL-csoportharmadik. Így a Dinamo kiemeltként, míg a Dnyipro nem kiemeltként várhatta a sorsolást. A párosítások során három korlátozás volt, azonos csoportból továbbjutó vagy azonos szövetség égisze alá tartozó csapatok, valamint ukrán és orosz csapatok sem kerülhettek össze. A Dinamo a francia bajnokság 13. helyezettjét a Guingampot, a Dnyipro pedig a Megyei Balázst is foglalkoztató és igen komoly játékerőt képviselő görög Olympiakoszt kapta ellenfélül. A tizenhatoddöntők párosításai:
Young Boys (svájci)–Everton (angol)
Torino (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol)
Wolfsburg (német)–Sporting (portugál)
Aalborg (dán)–FC Bruges (belga)
Dnyipro (ukrán)–Olympiakosz (görög)
Trabzonspor (török)–Napoli (olasz)
Villarreal (spanyol)–Salzburg (osztrák)
AS Roma (olasz)–Feyenoord (holland)
Sevilla (spanyol)–Borussia Mönchengladbach (német)
Ajax (holland)–Legia Warszawa (lengyel)
Anderlecht (belga)–Dinamo Moszkva (orosz)
Guingamp (francia)–Dinamo Kijev (ukrán)
PSV (holland)–Zenit (orosz)
Liverpool (angol)–Besiktas (török)
Tottenham Hotspur (angol)–Fiorentina (olasz)
Celtic (skót)–Internazionale (olasz).
Az első mérkőzéseket február 19-én, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Kárpátalja.ma