Kezdőlap » Kárpátalja » Sport » „A birkózóterem szinte a második otthonunk”

„A birkózóterem szinte a második otthonunk”

A tizenöt éves, 59 kilogrammos Deák Zoltán Dániel idén kötöttfogású birkózásban a saját korosztályában ukrán bajnok lett, ő képviselhette országunkat a belgrádi Európa-bajnokságon.A beregszászi járási Guton élő fiatalember a Beregszászi Szolgáltatóipari Szaklíceumban tanul és a Beregszászi Sportiskola Birkózószakosztályának a versenyzője. Beszélgetésünk során élményeiről és terveiről kérdeztük.

– Zoltán, miért választottad a birkózást?
– Anyukámék döntötték el hatéves koromban, hogy birkózni fogok. Akkor én még azt sem tudtam, hogy mi az a birkózás. Ma is emlékszem a pontos dátumra, 2008. november 15-én voltam az edzőteremben először. Anya beültetett a kocsiba, elvitt Beregszászba, és bemutatott Igor Karimovnak, az edzőnek. Az első csoportba íratott be anya, ahol a kicsik vannak, ott lehet elsajátítani a birkózás alapjait. Nálunk három csoport van, én most már a harmadikban vagyok, a nagyokkal. Nyolc éven keresztül mindennapos edzés, ez sok lemondással jár. Gutról tizenhárman kezdtünk birkózni, de azóta rajtam kívül mindenki abbahagyta.
Hogyan néz ki egy napod? Milyen egy edzés?
– Reggel hatkor kelek, reggelizem, mert ellenkező esetben nem bírok egész nap csinálni semmit. Utána az iskolába megyek, ahol hat-hét órám van, majd tanulok és pihenek, utána megyek edzésre, végül este nyolckor haza.
Általában az edzés fél öttől hét óráig tart. Az elején játszunk egy kicsit, utána bemelegítünk. Öt és hat óra között van egy aktív edzés, majd hat óra után erőnléti gyakorlatokat végzünk, a végén a technikát is gyakorolhatjuk még, de akkor már csak azt, amit szeretünk, abba már az edző nem nagyon szól bele. Az edzőtermünk a sportuszoda pincéjében van, minden szerdán járunk úszni is, az ingyenes. Egyébként a nyári edzésekre a fizikai erősítés a jellemző, kevésbé a technikázás. Ősztől tavaszig pedig a technikán van a nagyobb hangsúly. A birkózószakosztálynál a körülmények ideálisak, minden gyereknek csak ajánlani tudom.
– Guton élsz szüleiddel és húgoddal, kilenc éve minden hétköznap be kellett jönnöd az edzésekre…
– Igen. Az általános iskolát Guton fejeztem be, most pedig a Beregszászi Szolgáltatóipari Szaklíceumban szakácsnak tanulok, ez az első évem. Édesapám gazdálkodó, édesanyám pedig tanár a Guti Általános Iskolában. A mindennapos szigorú edzéseket hamar meg lehet szokni, és soha nem zavart a tanulásban. De azért nem mindig könnyű nekem sem, most például reggel hatkor kelek, és késő este megyek haza mindennap Beregszászból. Kivétel a vasárnap, ami mindig pihenőnap, szombatonként pedig versenyek vannak.
– Milyen versenyekre jártok?
– Kárpátalján minden versenyen ott vagyunk, Ukrajnában már kevésbé vagyunk jártasak. Viszont külföldre gyakran megyünk, voltunk már Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Olaszországban és Romániában.
Igor Karimov, az edzőnk harminc éve birkózóedző, tapasztalt róka. Tőle még mindig nagyon sokat lehet tanulnunk, pedig már mi sem most kezdtük, sokat tudunk a kötöttfogású birkózásról. A mindennapos edzés azt jelenti, hogy a birkózóterem szinte második otthonunk, talán többet vagyok itt, mint otthon.
– Április 5–6-án Beregszászban rendezték meg az ukrán kötöttfogású birkózóbajnokságot, ez előnyt jelentett, hisz hazai pályán sikerült országos bajnoki címet szerezned.
– Igen, ez előnyös volt. Öten indultunk beregszászi birkózók különböző súlycsoportokban és korosztályokban. Az én súlycsoportomban, 59 kilogrammban 46-an voltunk Ukrajna minden részéről. Először egy ternopoli fiúval mérhettem össze az erőmet, majd egy beregszászi fiúval, akivel együtt indultunk ebben a súlycsoportban. Mindkettőt tusgyőzelemmel nyertem meg. A harmadik meccsen egy dolinait, a negyediken egy kijevi fiút sikerült megvernem. A döntőt végül egy donyecki sráccal birkóztuk, ahol 8–1-es pontozással győztem. Nagyon büszke vagyok erre a győzelemre, sok erőt adott a további edzésekhez. Kárpátaljáról csak hárman értünk el érmes helyezést, én nyertem, két munkácsi fiú meg harmadik lett.
– Vannak birkózók, akik inkább technikával oldják meg a feladatot, mások inkább a fizikai erejükben bíznak. Te melyik csoportba tartozol?
– Az edzőm szerint én inkább erővel szeretek mindent megoldani. Nekem a technika annyira nem jön be. Viszont belátom, hogy nem mindig elég az erő, van, amikor technika nélkül nem lehet győzni. Én a birkózást így szoktam meg, de szeretnék technikásabb lenni a közeljövőben, mert január 1-től a serdülőből átkerülök a kadett kategóriába, ott sokkal nehezebb ellenfelek várnak majd rám, ott már 2001–2002-es születésűekkel kell majd birkózni, nem úgy, mint eddig, 2002–2003-asokkal. Minden korcsoportban két évet kell eltölteni. Nekünk 2019-ben lesz inkább esélyünk, nem jövőre. Viszont ugyanúgy készülünk megint az ukrán bajnokságra, ahogy az idén is.
– A belgrádi Európa-bajnokság már nem ment olyan simán, mint a hazai…
– Eddig minden kategóriában csak az első helyezett képviselhette Ukrajnát. Idén ezt kiterjesztették a második helyezettekre is. De a második donyecki srácnak nem volt útlevele, így a harmadik helyezett jött, az a dolinai, akit én simán, tusgyőzelemmel győztem le. Május 17-én, két nappal a verseny előtt mi elutaztunk Belgrádba, ott két napot pihentünk, ekkor én csináltam egy butaságot. Kifeküdtem a napra és teljesen megégett a bőröm, harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem. A kezemet se tudtam felemelni, annyira fájt. A verseny előtt két napig nem tudtam aludni, a mérlegelés stimmelt, pont 59 kiló voltam, fogynom nem kellett. Az edzőm felesége mindent megtett, hogy ne fájjon a bőröm, krémet vett a saját költségén, kefirrel kent, hogy nekem könnyebb legyen. De nem lett jobb, nagyon fájt az egész testem, úgy kellett birkóznom.
Huszonöten voltunk a kategóriámban, egy litván és egy török birkózót le tudtam nagy nehezen győzni, de egy orosztól pontozással, végül egy belorusztól is kikaptam. A nyolc év alatt még eddig nem volt olyan, hogy odaadtam volna egy mérkőzést, mindig úgy nézhettem az edzőm szemébe, hogy én megtettem mindent. Úgy gondolom, hogy ha nem fáj annyira a bőröm, az orosz versenyzőt is le tudtam volna simán győzni, aki később bajnok lett. A beloruszra meg nem maradt már semmi energiám. Mint említettem, két éjszaka egy percet se tudtam aludni, ami miatt eleve fáradt voltam. Az egészben az volt a legbosszantóbb a számomra, hogy az Európa-bajnokságon az a dolinai fiú lett az ezüstérmes, akit én itthon simán, tussal legyőztem. Igaz, neki eleve a könnyebb ág jutott.
Egy biztos, ezentúl nagyon fogok vigyázni a napozással!
– Mi az, amit szeretnél elérni ebben a sportban?
– A legfőbb célom, hogy eljussak az olimpiára. Szeretnék ott lenni a 2024-es és a 2028-as olimpiákon. Hogy ezek mellett sikerül-e nyernem Európa-bajnokságot vagy világbajnokságot, az majd kiderül. De kiskoromtól a legfőbb célom az olimpia. Több nagy birkózó életútját ismerem, a legtöbb ugyanúgy kezdte, mint én, volt közöttük olyan is, aki ugyanúgy falusi volt, mint én, és mégis olimpiai bajnok lett.
– A Beregszászi Sportiskola Birkózószakosztályában fel lehet készülni akár egy olimpiára is?
– Még két évünk maradt itt. A többiek már azon törik a fejüket, hogy milyen klubban folytatják majd. Az edzőnk ugyanis csak fiatalkorú birkózókkal foglalkozik, juniorokkal és felnőttekkel már nem. Ukrajnában és Magyarországon is van arra lehetőség, hogy folytassam majd a birkózást, de én Magyarország legjobb klubját néztem ki. Lehetőségem van a kijevi serdülő válogatottal edzeni, most is mehetnék. De én itt, Beregszászban szoktam meg. Nagyon nehezen tudom majd itthagyni ezt a csapatot.

Badó Zsolt

Forrás: www.karpataljalap.net

Szólj hozzá!

More in birkózás
Két magyar arany a zágrábi kötöttfogású versenyen

Lőrincz Viktor és Lám Bálint révén két aranyérmet szerzett a magyar csapat a zágrábi nemzetközi kötöttfogású birkózóviadalon.

Close