focilabda 002

A DVTK és a Csornomorec is búcsúzott az El-től

Augusztus 7-én igazi nagyüzem volt az Európa-ligában, hiszen a sorozat harmadik selejtezőkörének visszavágói során 29 mérkőzt rendeztek.

A magyar csapatok közül egyedüliként állva maradt DVTK-nak a hazai pályán elszenvedett 5:1-es vereség után kilátástalan helyzetből kellett nekivágnia a Krasznodar elleni második mérkőzésnek. Így Tomiszlav Szivics csapatának célja kimondva-kimondatlanul is csak a tisztes helytállás lehetett. A két gárda összecsapását a házigazdák kezdték aktívabban, rögtön a találkozó elején Wánderson kiugratása után Konaté lövését kellett bravúrral hárítania a diósgyőriek hálóőrének. Az első félóra végén szinte megismétlődött az előző jelenetsor, megint Wánderson szöktette a leshatáron álló Konatét, aki ezúttal nem hibázott és az ötös sarkáról a rövid alsóba lőtt. A félidő hátralévő részében egyik oldalon sem forogtak veszélyben a kapuk, így 1:0-s hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok. A második játékrész elején tovább növelte előnyét a Krasznodar, az 55. percben a nagy kedvvel játszó Konaté a baloldalon Okuka mellett becselezte magát a tizenhatoson belülre, és éles szögből a rövid alsóba bombázott. A folytatásban a házigazdák majdnem összehozták a diósgyőri szépítő találatot, Markov rossz hazaadása után Szinyicinnek a gólvonalról kellett tisztáznia. A 86. percben aztán a csereként beállt Ari megadta a kegyelemdöfést a DVTK-nak, a Joaozinhoval való kényszerítő után egyedül maradt a brazil Rados lábai között berúgta a harmadik hazai gólt is. A végeredmény így 3:0-s krasznodari siker lett, ami összesítésben az orosz csapat 8:1-es továbbjutását jelentette.
A diósgyőriekhez hasonlóan nehéz helyzetből vágott neki a Hajduk Split elleni visszavágónak a Csornomorec is, Roman Hrihorcsuk fiainak ugyanis az egy héttel ezelőtti 2:0-s horvátországi fiaskót kellett volna odahaza ledolgoznia. A mérkőzésen ennek megfelelően nem is tétlenkedtek a házigazdák, akik az első két perc alatt két gólhelyzetet is kialakítottak, ám egyiket sem értékesítették. Ezzel azonban mintha minden puskaporát ellőtte volna az ukrán csapat, ugyanis a folytatásban bár mezőnyfölényben játszottak, de az ellenfél kapujára szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek. A térfélcserét követően ismét megnyomták a játékrész elejét a „tengerészek”: Didenko fejesét kellett bravúrral hárítnia Vukovicsnak. Azonban akárcsak az első félidőben, a folytatásban most is elmaradtak az odesszai gólhelyzetek. A saját térfelére betömörülő horvátoknak rendre sikerült megakasztania a hazai támadásokat. A hajrában a találkozó legnagyobb helyzetét hagyta ki a Csornomorec, Szlinkin beadása után Szivakov fejesét tolta a keresztléc fölé a vendégek kapusa. Így az összecsapás gólnélküli döntetlennel és az odesszai klub El-től való búcsújával ért végett.
A másik ukrán együttes, a Zorja szintén nem számított esélyesnek a továbbjutásra, hiszen a hazai 1:1-es döntetlen után a luhanszki gárdának a Molde otthonában kellett volna kiharcolnia a továbbjutást. Az esélyeket azonban két perc alatt átírták Jurij Vernidub tanítványai, ugyanis egy kontra végén Karavajev passzát követően az első találkozón is eredményes Kamenyuk éles szögből a hosszú sarokba lőtt. Előnye birtokában magabiztosan játszott a Zorja, amely több helyzetet is kidolgozott. Ljubenovic kétszer, míg Budkivszkij egy ízben növelhette volna a vendégek góljainak számát. A félidő hajrájához érve magára talált a Molde, igaz ebben nagy szerepe volt Sevcsenko kapusnak is. A hálóőr először saját tizenhatosán belül próbált meg cselezni Diuffal szemben, ám a támadó szerelte őt és ezután üres kapura lőtt, a kapus szerencséjére a védők becsúszva menteni tudtak. A 43. percben azonban már senki sem tudta megóvni a góltól a Zorját. Egy beadásnál a kapuból kimozduló Sevcsenko rosszul találta el a labdát, amelyre így az elsőként eszmélő Gulbrandsen lecsapott és a hálóba bombázta azt. A második félidőben támadásban maradt a hazai alakulat, amely átlövésekkel próbálta meg feltörni a betömörülő luhanszki védelmet, ám Sevcsenko ezúttal kifogástalanul védett. A vége felé fáradni látszó Zorja-játékosok a 87. percben összehoztak egy tizenegyest a Moldénak, de Forren büntetőjét Sevcsenko hárította. Két perc múlva tovább nőtt a hazaiak bánata, egy balszélről középre tekert szabadrúgásba Forren ért bele rosszul, ami után a játékszer saját kapujába vágódott. S bár a 94. percben újabb büntetőhöz jutott a norvég gárda, gólt most sem sikerült szereznie, ugyanis az eksztázisban védő Sevcsenko Elyounoussi büntetőjét is megfogta. A Zorja így – köszönhetően Sevcsenko kiváló teljesítményének is – 2:1-re megnyerte a találkozót és továbbjutott a rájátszásba.
Kárpátalja.ma