A Haas bemutatta 2018-as autóját

Sokáig azt hittük, a Williams rántja le a leplet elsőként idei versenygépéről, a királykategória legfiatalabb csapata azonban váratlanul, mindenféle előjel nélkül közzétett néhány képet és egy videót a VF-18-asról. Íme, az első fecske!

Miután a Red Bull fölfedte, jövő hétfőn prezentálja 2018-as autóját, már csak a Haas volt adós a bemutató időpontjának ismertetésével, erre azonban már nem kerül sor, az amerikai csapat ugyanis szerda délelőtt előállt az új versenymasinával! A VF-18-asról az istálló honlapján jelentek meg az első képek, közösségi oldalaikon pedig egy videót is közzétettek a gépről.

Hivatalosan tehát a Haas harmadik autója lett az első glóriával bemutatott versenyautó a királykategória 1950 óta íródó történelmében. Pedig még ma reggel is azt hittük, hogy ezt a címet a Williams 2018-as gépe kapja majd, ami holnap debütál egy londoni esemény keretén belül…

Az amerikaiak azonban beelőzték a brit istállót, ahogyan azt legszívesebben a versenypályákon is tennék. Céljuk ugyanis a régebbi istállókhoz (továbbra is a 2016-ban debütáló Haas a mezőny legfiatalabb csapata) való közeledés lesz. Ezt a tavalyi versenygép továbbfejlesztésével és finomhangolásával, nem pedig radikális újratervezéssel érnék el, ahogyan azt a csapatvezető, Günther Steiner is kiemelte a VF-18 bemutatása kapcsán.

„A leghangsúlyosabb fejlesztés a glória” – kezdte a tapasztalt szakember. „Az aerodinamikai szakemberek tanulmányozták ugyan, de a tervezőknek így is nagyon keményen kellett dolgozniuk a karosszéria módosításán, hogy a glória átmenjen a kötelező terheléses teszteken. Az eszköz miatt nagyobb lett az autó minimumsúlya, és a súlypont is magasabbra került. Persze, minden csapat egy csónakban evez a bevezetése miatt” – tette hozzá.

Mivel a szabályok viszonylag stabilak maradtak 2017 óta, ez az autó a tavalyi továbbfejlesztett verziója. Nem beszélhetünk forradalmi újításról, inkább finomhangolás történt. Láthatóak elemek, melyek a tavalyi gépen is megjelentek. A tavalyi autónk valójában egészen jó volt, de nem hoztuk ki belőle a legtöbbet. Ezen most változtatni akarunk. Ez a cél 2018-ra” – magyarázta.

Steiner az autó fényezéséről is szólt néhány szót. „Ami a festést illeti, most némileg visszakanyarodtunk az első autónkhoz, a VF-16-oshoz. A megjelenésünk tiszta és pontos, akárcsak a Haas által gyártott szerszámgépek” – zárta gondolatát egy reklámszakembereket megszégyenítő hasonlattal.

További autóbemutatók:

Időpont Csapat Helyszín
február 15. Williams London
február 19. Red Bull ?
február 20. Sauber online
február 20. Renault online
február 22. Mercedes Silverstone
február 22. Ferrari online
február 23. McLaren online
február 25.* Force India Barcelona
február 26. Toro Rosso Barcelona

* sajtóhír alapján