„A határokat már csak a térelválasztók jelentik” – ünnepi (év)forduló Nagyváradon

Minden eddiginél több játékossal rendezték meg az első évfordulóját ünneplő Pingpong Határok Nélkül nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot szeptember 8-án a nagyváradi Era Shopping Parkban lévő Tibclau Sportklub bázisán.

A sorozat kilencedik fordulójára rekordszámú, vagyis 80 versenyző regisztrált. A verseny szervezői szerint e magas létszám is azt igazolja, hogy a kezdeményezés – miszerint az elszakított nemzetrészekben élők a honismereti kirándulások és a pingpongversenyek alkalmával újra, egy határok nélküli közösséget alkossanak – sikeres, sőt a hozzá fűzött reményeket is maradéktalanul beváltotta. Ezúttal (is) mind az öt rendező ország (Románia, Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia) képviseltette magát a versenyen.

Az ünnepélyes megnyitó keretein belül Várady Tibor házigazda, főszervező visszatekintve az egész éves munkára, oklevéllel ismerte el a támogatók segítségét, a lelkes aktivisták hozzáállását, valamint a legeredményesebb játékosok kitartását.

Ezt követően a 16 felnőtt (amatőr), 4 igazolt (profi) és 20 ifjúsági (14 év alattiak) csapat részvételével elkezdődött a verseny.

A sorozat amatőr favoritja ismét a beregszászi Pacuk–Szolosenkó páros volt, ők egészen a döntőig menetelve, kiegyensúlyozott jó játékkal a második helyen végeztek a amatőr/profi Andrási vegyespáros-csapat mögött. A másik beregszászi csapatnak ismét az egyenes kieséses szakaszelső jelentette a verseny végét: a Répási–Martin párosnak a forduló későbbi győztese állta útját a főtáblán.

A PPHN sorozat következő állomása Marghita (Románia) lesz. Időpontja: 2019. szeptember 29.

Beregszász 2019. október 19-én rendezi a sorozat XI. fordulóját. A versenyre bárki jelentkezhet, a részvételre csupán előzetes regisztráció szükséges.

A frissített versenyeredmények megtalálhatóak a társszervező Nagyváradi Tibclau Sportklub hivatalos honlapján a http://www.tibclau.ro/index.php/biliard/ oldalon (román nyelven).
Aki kedvet kapott, hogy csatlakozzon a beregszászi csapathoz, és jelezné részvételi szándékát a hátralévő versenyekre, az érdeklődjön a feltételekről Répási Istvánnál a +380 (95) 490 36 11-es mobilszámon személyesen vagy e-mailben a [email protected] elérhetőségek valamelyikén.

Répási István, BeregSEK-sajtószolgálat