A megyei Téli Kupában is helytáll az FC Nagybégány

A hosszú téli szünetet követően a járási bajnokságokban játszó csapatok után a megyei pontvadászatban pallérozódó együttesek is pályára léptek Kárpátalján. Ugyanis a hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került a megyei Téli Kupa.
A tornán idén tizenkét együttes jelezte részvételi szándékát, ami – tekintve az elmúlt éveket és a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet – jó eredménynek számít. A csapatok az első szakaszban négyfős csoportokban mérik össze tudásukat, majd a második etapban a három csoportelső és a legjobb második kieséses rendszerben folytatja tovább a küzdelmet.
Az első csoportban, az első fordulóban Szerednyén a házigazdák kisebb meglepetést okozva minimális 1:0-ás vereséget szenvedtek az FC Ungvártól, míg az FC Nagybégány imponáló magabiztossággal 4:1-re lelépte a magasabb osztályban játszó DJFK Munkácsot.
A következő játéknapon, február 21-én az alsó osztály abszolút bajnoka, az FC Nagybégány egy gólokban gazdag találkozón 3:3-as döntetlent ért el a hazai pályán játszó FC Szerednye ellen. A másik mérkőzésen az FC Ungvár újabb 1:0-s diadalt aratott, ezúttal a DJFK Munkács felett.
A csoport állása: 1. FC Ungvár 6 pont, 2. FC Nagybégány 4 pont, 3. FC Szerednye 1 pont, 4. DJFK Munkács 0 pont.
A második kvartettben Kincsesen, először az FC Baranya 1:0-ra verte az FC Horlyó csapatát, majd a másik beregvidéki gárda, az FC Déda 2:1 arányban bizonyult jobbnak a Szokil Kincsesnél. A második fordulóban a két éllovas, az FC Déda és az FC Baranya összecsapása nagy csatát és kiélezett küzdelmet igen, de gólt nem hozott. A délutáni összecsapáson a több mint egy félidőn át emberhátrányban játszó Szokil 1:0-ra legyőzte a horlyóiakat.
A csoport állása: 1. FC Déda 4 pont, 2. FC Baranya 4 pont, 3. FC Szokil 3 pont, 4. FC Horlyó 0 pont.
Az utolsó csoportban Huszton, mindjárt az első nap igazi csemegével, a városi rangadóval indult. Az Obolony-1 és az Obolony-2 csatáját az előbbiek nyerték meg 3:1 arányban. A másik mérkőzésen a legnagyobb meglepetésre az FC Nagyszőlős csak 1:1-es döntetlenre volt képes az FC Nagykopány ellen. A február 22-i fordulóban aztán már hozták a kötelezőt az esélyesek. Az FC Nagyszőlős ellentmondást nem tűrő játékkal 4:0-ra lelépte az Obolony-2 csapatát, míg a „sörgyáriak” első számú alakulata 2:1-re nyert Nagykopány legjobbjai ellen.
A csoport állása: 1. Obolony-1 6 pont, 2. FC Nagyszőlős 4 pont, 3. FC Nagykopány 1 pont, 4. Obolony-2 0 pont.

Kárpátalja.ma