Átigazolási hírek – harmadik rész

Már lassan augusztus közepén járunk, azonban a világjárvány következtében az idei nyári átigazolási időszaknak még közel sincs vége. Ifjú tehetségek és veteránok váltanak csapatot, legendás játékosokból pedig vezetőedzők válnak. Lássuk hát az elmúlt hét legfontosabb átigazolásait.

Manchester City

Az elmúlt hét legnagyobb nyertese egyértelműen a Manchester City. A kékek potom 23 millió euróért megszerezték a Valencia 20 éves spanyol tehetségét, Ferran Torrest, aki 2025-ig írt alá új csapatánál.

Nem csak a középpályán erősített a City, ugyanis sikerült megszerezniük a régóta figyelt holland válogatott hátvédet, Nathan Akét. A 25 éves bekkért, aki szintén 2025-ig írt alá, 41 millió euró körüli összeget fizettek ki a Bournemouthnak.

Manchester United

A városi riválissal szemben a vörös ördögök nem igazán aktívak az átigazolási piacon. Ugyan nagy érdeklődést mutatnak a Borussia Dortmund 20 éves angol csillaga, Jadon Sancho iránt, s hírbe hozták már velük Jack Grealis (Aston Villa) és James Maddison (Leicester City FC) nevét is, azonban még egyetlen transzfer sem jött létre.

Érkező tehát még nincs, azonban az elmúlt héten két játékosát is elengedte a MU. A hosszú idő óta csak koloncnak számító Alexis Sánchez-zel szerződést bontottak, így ingyen csatlakozhatott az eddig őt kölcsönben foglalkoztató Interhez. Ezzel az üzlettel mindkét klub jól járt, hiszen az angolok a chilei fizetésén közel 50 millió eurót spórolnak majd az elkövetkezendő két év során, az olaszok pedig – szokásukhoz híven – ingyen szereztek meg egy klasszis futballistát.

A rutinos támadón kívül távozott még a United nagy tehetségének tartott Angel Gomes is, aki a francia bajnokságban szereplő Lille együtteséhez szerződött, méghozzá ingyen. A 19 éves angol támadó azonban az első szezonját kölcsönben tölti majd a portugál Boavistánál.

Liverpool

A vörösök szerződtették az Olympiacos 24 éves balszélső hátvédjét, Kostas Tsimikast. A görög védő a Norwich Cityben futballozó 22 éves Jamal Lewis alternatívája volt, akivel nem sikerült megegyezniük a Liverpool közbenjáróinak. A bekkért 13 millió euró körüli összeget fizettek ki az angolok.

Barcelona

A katalán együttes szerződtette az általuk régóta figyelt 19 éves brazil tehetséget, Gustavo Maiat. A gránátvöröskékek 4,5 millió eurót fizettek érte a brazil Sao Pauló csapatának, és 30 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek a 2025-ig szóló szerződésében.

Egy tehetség érkezett, egy rutinos róka pedig távozott. A Barcelonának sikerült végleg megszabadulnia balhés játékosától, Arda Turantól. A 33 éves török fenegyerek, szerződésének lejártával, a török bajnokságban szereplő Galatasaray játékosa lett.

Juventus

A torinói egyesület a Lyon elleni Bajnokok Ligája kudarcot követően azonnali hatállyal menesztette Maurizio Sarrit a kispadról. Helyét az Olaszországban legendának számító 116 szoros olasz válogatott, Andrea Pirlo vette át.

Az Öreg Hölgyet játékosként 4 éven át szolgáló középpályás nem tétlenkedett, s azonnal elengedte a csapat francia világbajnok játékosát, Blaise Matuidit. A 33 éves védekező középpályás David Beckham újonnan alapított csapatához, az Inter Miami CF-hez igazolt.

File József

Kárpátalja.ma