Autóverseny a Perecsenyi járásban

Autóversenyt rendeztek a Beszkidek hegyeiben, a perecsenyi járási Egresháton (Viljsinki) és Rónafüreden (Lumsori). Az eseményről a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció számolt be.

A kétfordulós bajnokság végén Olekszij Petrov megyei kormányzó gratulált a versenyzőknek, akik Kárpátalja mellett a kijevi, az Ivano-frankivszki, a lembergi, a csernivci és a ternopili régióból érkeztek.

Az út hossza 2,8 és 2,9 km volt.

„Szeretném, ha az Ukrajnából és külföldről érkező turisták megcsodálhatnák ezt a szépséges tájat” – mondta a kormányzó, hozzátéve, hogy az idegenforgalom és a falusi turizmus fejlesztésre szorul.

Petrov reményét fejezte ki felől, hogy „az ilyen versenyek lendületet fognak adni a turizmus és rekreáció fejlesztésének”.

A verseny szervezője, Szerhij Jezsikov elmondta, hogy immár tizenegyedik éve rendezik meg a versenyt. Idén a karanténkorlátozások miatt kétszer csúszott a verseny időpontja. A bajnokság következő fordulóját az  Ivano-Frankivszki megyében szervezik. Az utolsó forduló győztese Ukrajnát képviseli majd a nemzetközi versenyeken.

A bajnokság első fordulójának eredményei:

1. helyezett – Zaharov Dmitro (Lemberg);

2. helyezett – Babak Szerhij (Kijev);

3. helyezett – Juvrej Vitalij (Lemberg).

A második forduló eredményei:

1. helyezett – Babak Szerhij (Kijev);

2. helyezett – Zaharov Dmitro (Lemberg);

3. helyezett – Trutnev Vagyim (Ungvár).

A rendezvény a Kárpátaljai Megyei Állami Admnisztráció, az Ukrán Autóipari Szövetség helyi kirendeltsége, „Kárpátaljai Megyei Autóklub”, valamint a „Galíciai Autó Klub” állami szervezet jóvoltából jött létre.

Kárpátalja.ma