Kezdőlap » Kárpátalja » Sport » Az ukrán születésű Olejnik meccs nélkül nyert a Birkózó-vb-n
Olejnik Pavlo

Az ukrán születésű Olejnik meccs nélkül nyert a Birkózó-vb-n

A szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Olejnik Pavlo mérkőzés nélkül jutott be a legjobb nyolc közé, míg az 55 kilogrammban induló Galambos Ramóna technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben a budapesti birkózó-világbajnokság hétfői versenynapján.

A szabadfogású válogatott utolsó fellépője az ukrajnai, honosított 97 kilós Olejnik volt, aki a 16 között mutatkozott be a hazai közönségnek, melynek még várnia kell arra, hogy birkózni lássa, ugyanis ellenfele, az argentin Ricardo Baez nem jelent meg a mérkőzésen.

Olejniknek így egyetlen meccset kell nyernie az elődöntőbe kerüléshez, s ahhoz, hogy kedden éremért küzdhessen.

Negyeddöntős ellenfele a kanadai Jordan Steen lesz.

Őt követte a C szőnyegen Galambos Ramóna, aki 2016-ban Európa-bajnoki bronzérmes volt és világbajnoki ötödik.

Riválisa – az elképesztően erős amerikai válogatottból – Jacarra Winchester volt.

“Csak az elején ne kerüljön nagy hátrányba, ez lenne a legfontosabb” – mondta még a meccs előtt az MTI-nek Nagy Lajos, a válogatott másodedzője.

Sajnos a szakember szavai nem találtak meghallgatásra. Galambos néhány másodperc után bajba került, riválisa mögé ment (0-2), ebből viszont ügyesen menekült ki, felállt és összefogta a neki háttal álló amerikait, ám hiába várta a publikum, hogy leviszi, vagy eldobja ellenfelét, néhány másodperc után Winchester kiszabadult a fogásából.

A kihagyott lehetőség úgy tűnt, nem kedvetlenítette el a magyar sportolót, mert szinte rögtön ezek után kitolta riválisát a szőnyegről és 2-1-re felzárkózott. A menet hajrája felé közeledve aztán az addig jól küzdő magyar versenyző egy meggondolatlan támadást indított, nagy lendülettel rontott a hátráló Winchesterre, aki gyönyörűen összefogta Galambost és csípődobást mutatott be (1-6) rajta.

A második menetben a szinte behozhatatlannak tűnő hátrányban a hazai tehetség minden kockázatot vállalt azért, hogy akciót csináljon, a kényelmes helyzetben lévő amerikai viszont gyönyörű kontrákkal hatástalanított akciót, és megszerezte a technikai tushoz szükséges pontokat (1-12).

“Meg akartam nyerni ezt a meccset, nagyon el vagyok keseredve. Az elején nem lett volna szabad a kétes helyzetekbe belemenni. Ő fizikailag erősebb, az első menetben biztonságosan kellett volna birkóznom” – mondta az MTI-nek könnyeivel küszködve a 22 éves birkózó.

Galambos még a vigaszágban reménykedhet, amihez az amerikai döntőbe kerülésre van szüksége.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Könyvajánló: Hadifogság, málenkij robot, Gulág

Molnár D. Erzsébet – Molnár D. István szerk.: Hadifogság, málenkij robot, Gulág. Kárpát-medencei magyarok és németek elhurcolása a Szovjetunió hadifogoly...

Close