Bravúros szereplés az Ukrán Kupában

Az SC Beregvidék az előző szezonban szinte minden sorozatban győzni tudott, amiben részt vett. Nem volt ez máskén az ukrajnai amatőr csapator részére kiírt kupában sem. Az emlékezetes győzelemmel nem csak a kupa került Beregszászba, hanem a csapat kivívta a jogot arra, hogy részt vehessen a 2011-2012-es Ukrán Labdarúgó Kupa kiírásában.

A Vérke parti csapat az első, selejtezőkörben a harmadosztályú Krisztal Herszont kapta ellenfeléül. A továbbjutásról döntő mérkőzésre a beregszászi Barátság stadionban került sor. A telt ház előtt megrendezett találkozó félórás késéssel kezdődött, mivel a vendégek autóbusza nem érkezett meg időben.

A találkozó puhatolózó játékkal kezdődött, egyik csapat sem rontott neki a másiknak. A hazaiak fokozatosan átvették az irányítást és előbb távoli lövésekkel veszélyeztették az ellenfél kapuját, majd több-kevesebb sikerrel a széleken próbáltak meg a vendég védelem mögé kerülni. Az egyik ilyen szélről beívelt labdát a Krisztal védője szögletre akarta menteni, ám Bahurinszkij a vendégek portása megfogta az alapvonalon túlra igyekvő labdát. A játékvezető hazaadásnak minősítette az esetet és közvetett szabadrúgást ítélt az ötös sarkáról a vendéglátók javára. A szabadrúgást Lukasuk gurította vissza lövésre Kalapacsnak, aki azt 10 méterről a kirepülő védők között a léc alá bombázta, megszerezve ezzel a vezetést a Beregvidéknek.

A hazai csapat a hívei az eddigi mérkőzésekhez hasonlóan azt várták, hogy majd kedvenceik még több gólt szereznek a folytatásban, ám harmadosztályban edződött ellenfél ragadta magához a kezdeményezést. A vendégek a félidő hajrájában egyre-másra ívelték a beregszászi kapuk elé a labdát, megdolgoztatva ezzel Krasevszkij hálóőrt, akinek sikerült a beadások többségét semlegesítenie, vagy szögletre mentenie. A hosszabbítás perceiben egy pillanatra csen futott végig a stadionon, mivel a Krisztal játékosainak sikerült a hazai kapuba juttatni a labdát. Ezt a találatot azonban a játékvezető a partjelző beintése miatt les címén annulálta. A térfélcserét követően inkább a mezőnyben folyt a játék, nem forogtak igazán veszélyben a kapuk.

A legnagyobb esély a gólszerzésre Szlivka előtt adódott, aki a 75. percben a vendégvédők között lépett ki és 10 méterről a kifutó kapus mellett a kapuz mellé lőtt. Három perc elteltével újra Szlivka biztosíthatta volna be a továbbjutást, ám fejese szintén célt tévesztett. A mérkőzés hajrájában mindent egy lapra feltéve rohamozott a Krisztal, ám a Beregvidék védelme biztos lábakon állt. Így a találkozót 1:0 arányban megnyerte az SC Beregvidék kiharcolva ezzel a továbbjutást.

A következő ellenfél a kupában másodosztályban szereplő Naftovik-Ukrnafta csapata lesz, ezt az összecsapást is a Barátság stadionban rendezik majd augusztus 17-én.