Búcsúztak az EL-től az ukrán csapatok

Február 21-én ismét pályára léptek a csapatok az Európa Ligában. A csütörtöki játéknapon a tizenhatod döntők visszavágóira került sor. A sorozatban még három ukrán együttes volt érdekelt, bár ezek egyike sem tudott előnyt kicsikarni az első mérkőzésen, azonban még mindegyik gárda számára elérhető közelségben volt a továbbjutás.

Késő délután a Dnyipro hazai pályán fogadta a Videoton volt csoportellenfelét, az FC Baselt. Juande Ramos fiainak kétgólos hátrány kellett volna ledolgoznia, ami nem tűnt könnyű feladatnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy a Dnyipro az ezt megelőző öt hazai európai kupameccsét megnyerte, többnyire nem is egy góllal, máris volt okunk a bizakodásra. Jól tudta ezt a vendégek edzője is, Murat Yakin, aki igen alaposan megszervezte csapata védekezését. A baseli hátsó alakulatnak akadt is bőven dolga az első játékrészben, a házigazdák megpróbáltak nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ám hiába támadt többet a hazai gárda, a svájci kontrák mégis veszélyesebbnek tűntek. Az egyik ilyen akció végén, még a 6. percben Mohamed Szalah közel járt a gólhoz. A kapusok eszén egyik oldalon sem tudtak túljárni a támadók, így az első 45 perc elteltével érintetlenek maradtak a hálók. A második félidő derekán még nagyobb bajba került a Dnyipro. A nemrég beállt Kalinics agresszíven beletenyerelt Fabian Schär arcába, amiért azonnal piros lapot kapott. A hazaiak azonban még ekkor sem adták fel, továbbra is támadásban maradtak, aminek meg is lett az eredménye. A 76. percben ugyanis Fabien Frei is összehozott egy piros lapot, plusz a szándékos svájci kezezéséért még büntető is járt. A megítélt tizenegyest Szeleznyov értékesítette, megszerezve ezzel a vezetést csapatának. A hazai szurkolók öröme azonban csak öt percig tartott. A 81. percben Zozulja szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A büntetőt a túloldalon Schär is bevágta, beállítva az 1–1-es döntetlent jelentő végeredményt. Összesítésben a Basel 3–1-re felülmúlta a Dnyiprót, így a svájciak kerültek az EL legjobb tizenhat csapata közé.
A Dnyipro mérkőzésével közel egy időben lépett pályára a Metaliszt. A harkoviak vendége az angol Newcastle volt. A két csapat kinti mérkőzésén nem született találat, így tiszta lappal folytatták a felek a mérkőzést. A találkozó elején mindkét csapat játékán látszott a tét nagysága. A csapatok elsősorban arra koncentráltak, hogy ne kapjanak gólt. A középpályán a szűrőemberek taktikai szabálytalanságok árán próbálták megállítani az ellenfél lendületből érkező játékosait. A játékrész utolsó negyedórájára átvette az irányítást a Metaliszt, a hazaiak Cristaldo révén akár két gólt is szerezhettek volna. Az angol csapatból Moussa Sissoko és Papiss Cissé előtt is adódott esély a gólszerzésre, de szerencsére az első felvonás hőse, Gorjanov mindannyiszor a helyén volt. A második félidő 63. percében egy ártatlan előrevágott labdát adott nem túl szerencsésen Papa. A rosszul hazagurított labdára lecsapott Sissoko, akivel szemben így kénytelen volt szabálytalankodni Gorjanov, amiért a játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt. Az ítéletet Shola Ameobi hajtotta végre, előnyhöz juttatva ezzel a „szarkákat”.
S bár az „idegenbeli” gól duplán számított, azaz nagyjából eldőlt a továbbjutás, a harkoviak egyre elszántabban támadtak. A csereként beálló Williannak kis híján sikerült is átemelnie a labdát Tim Krulon, sőt a folytatásban Williannak volt még egy kapufája is, de az eredmény már nem változott. Így 1–0-s sikerének köszönhetően a Newcastle jutott tovább.
Utolsóként a Dinamo lépett pályára franciahonban. A fővárosiak a kijevi 1–1 után igyekeztek kiharcolni a továbbjutást idegenben. S bár a Bordeaux idegenben lőtt góljának köszönhetően előnyösebb helyzetből vágott neki a visszavágónak, a mérkőzés elejére várt kék-fehér rohamok mégis elmaradtak. Úgy látszott, egyik csapat sem kívánta korán elpackázni esélyét, így meglehetősen óvatos futball zajlott a pályán. A szinte esemény nélküli első félidő vége előtt négy perccel jött Diabaté, aki Trémoulinas szögletét követően kotorta közelről a labdát az ukránok hálójába. A megszerzett előny birtokában a bordeaux-iak még inkább óvatosak lettek. Átengedték a területet a kijevieknek, gyors kontráikban bízva. Ez azonban majdnem megbosszulta magát. A 67. percben Lukman Haruna fejesénél éppen hogy csak megúszta a francia csapat a gólt. A találkozó végéig újabb gól azonban már nem született, így a házigazdák 1–0-ra megnyerték a találkozót. A Dinamo vereségének köszönhetően búcsúzott az El-től.
A csütörtöki nap az ukrán csapatok fekete napja volt, mindhárom, még állva maradt ukrán gárda búcsúzni kényszerült a tizenhatod döntők során.


A visszavágók eredményei:

Benfica (portugál)–Leverkusen (német) 2–1, továbbjutott a Benfica 3–1-es összesítéssel
Bordeaux (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0, továbbjutott a Bordeaux 2–1-es összesítéssel
Chelsea (angol)–Sparta Praha (cseh) 1–1, továbbjutott a Chelsea 2–1-es összesítéssel
Fenerbahce (török)–BATE (fehérorosz) 1–0, továbbjutotta a Fenerbahce 1–0-s összesítéssel
Hannover (német)–Anzsi Mahacskala (orosz) 1–1, továbbjutott az Anzsi 4–2-es összesítéssel
Liverpool (angol)–Zenit (orosz) 3–1, továbbjutott a Zenit 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal
Olympiakosz (görög)–Levante (spanyol) 0–1, továbbjutott a Levante 4–0-s összesítéssel
Plzen (cseh)–Napoli (olasz) 2–0, továbbjutott a Plzen 5–0-s összesítéssel
Steaua Bucuresti (román)–Ajax (holland) 2–0, tizenegyesekkel 4–2, továbbjutott a Steaua 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
CFR Cluj (romániai)–Internazionale (olasz) 0–3, továbbjutott az Internazionale 5–0-s összesítéssel
Dnyipro (ukrán)–Basel (svájci) 1–1, továbbjutott a Basel 3–1-es összesítéssel
Lazio (olasz)–Mönchengladbach (német) 2–0, továbbjutott a Lazio 5–3-as összesítéssel
Lyon (francia)–Tottenham (angol) 1–1, továbbjutott a Tottenham 3–2-es összesítéssel
Metaliszt (ukrán)–Newcastle (angol) 0–1, továbbjutott a Newcastle 1–0-s összesítéssel
Genk (belga)–Stuttgart (német) 0–2, továbbjutott a Stuttgart 3–1-es összesítéssel

Rubin Kazany (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 0–1, továbbjutott a Rubin 2–1-es összesítéssel.