Déda nyerte a megyei Szuperkupát

A hagyományokhoz hűen megyénk labdarúgó-szövetsége 2016-ban is megrendezte a Kárpátaljai Szuperkupát, melynek keretében az előző szezon bajnoka és kupagyőztese méri össze tudását. A beregdédai stadionban közel kétezer néző előtt sorra kerülő találkozón a vendég ungváriak rögtön a találkozó elején magukhoz ragadták az irányítást, míg a házigazda dédaiak inkább saját térfelükre visszahúzódva védekeztek, és várták egy-egy gyors kontra lehetőségét.
Az ungvári mezőnyfölény ellenére az első komolyabb gólszerzési lehetőség mégis a beregvidéki gárda előtt adódott, egy szöglet után Géczi hat méterről lőtt a kapu fölé. A helyzetre csakhamar helyzettel válaszolt a regnáló bajnok, egy sarokrúgást követően Repljuk fejesét kellett hárítania a hazaiak portásának. S bár az első játékrész hátralévő részében mezőnyfölényben játszott a vendég együttes, komolyabb gólhelyzetet mégsem tudott kialakítani az Ung-parti alakulat, így negyvenöt perc játék után gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A térfélcserét követően alaposan bekezdett az FC Ungvár. A megyeszékhelyiek részéről előbb Hegedűs 26 méteres szabadrúgása, majd nem sokkal később egy Hegedűs–Pinyasko–Zsarenko háromszögelés végén utóbbi fejese okozott riadalmat a hazai szurkolók körében.
A folytatásban aztán ismét Hegedűs és Szlavik párharca következett. Repljuk remek ütemű kiugratása után ugyanis ismét az ungvári csatár lövését kellett hárítania a dédai kapusnak. A mérkőzésnek ebben az időszakában a hazai csapat támadójátéka teljesen esetleges volt. A hátul megszerzett labdákat inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálták Rozmannak felívelni a társak. Az egyik ilyen előrevágott labdánál aztán sikerült védőjét megelőznie a villámléptű csatárnak, ám mielőtt helyzetbe kerülhetett volna, Ljutnyanszkij kijött a kapujából a tizenhatoson kívülre, és amolyan elősöprögetőként tisztázott Rozman elől. S bár az ungvári együttes a találkozó hátralévő részében továbbra is támadásban maradt, gólt mégsem sikerült lőnie, így a rendes játékidő döntetlennel ért véget.
A kupa sorsáról döntő tizenegyes párbajban végül 4:2 arányban a házigazdák bizonyultak jobbnak, így idén az FC Déda játékosai emelhették magasba a Szuperkupát.

Kárpátalja.ma