Defektes autóval szelte át elsőként a célvonalat Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon

„Majdnem megállt a szívem” – ez az a mondat, amit nem nagyon hitte senki, hogy elhangzik a győztes Lewis Hamilton szájából, hiszen egészen az utolsó körig azt csinált a mezőnnyel, amit csak akart. De elhangzott, méghozzá jogosan, hiszen az utolsó körben defektet kapott, és onnantól kezdve a „túlélésért” küzdött.

A szívroham pedig megállíthatatlanul jött érte Max Verstappen személyében, aki talán szerencsétlenségre a vége előtt bugrott új gumikért, hogy bizonyosan elkerüljön egy defektet és megfuthassa a leggyorsabb kört. Mindkettő sikerült, azonban, ha nem cserél, akkor a győzelemre is esélye lett volna, de Hamilton olyan hősiesen küzdött a végén, hogy a holland nem tudta beérni, és így a defektes brit versenyzőt intették le elsőként.

Az egészet Valtteri Bottas defektje vezette fel (no meg mások szenvedése, és defektje, is, melyek már figyelmeztető jelek voltak), aki végül pontot sem szerzett, mert neki nem volt olyan szerencséje, mint márkatársának. Rosszabb helyen és rosszabb időben kapta a nem várt pofont. Így már harminc pontos hátrányt halmoz fel Hamiltonhoz képest, ami két egyforma autó között eléggé soknak mondható.

Hamilton és Verstappen mögött a dobogóra Charles Leclerc fért még fel, aki igazán meggyőzően hajtott, és egyáltalán nem került olyan áldozat szerepbe, mint márkatársa, Sebastian Vettel, akit többen is megelőztek a futam során. A német aztán a defektes versenyzők (Bottas, Sainz) miatt visszaverekedte magát az éppen pontszerző 10. helyre.

Nem ez volt minden idők legizgalmasabb versenye, de azért voltak szép csaták a mezőny közepén, elején. Általában Lance Stroll volt védekező szerepben és sokáig nem is tudott átlépni rajta az őt támadó Esteban Ocon, de később tovább lassult a Racing Point és Pierre Gasly is belépett a csatába, csak gyorsabban végzett vele. A végén az az Alexander Albon is elkapta a rózsaszín autót, aki a futam elején összeakaszkodott Kevin Magnussennel, ami miatt 5 mp-es büntetést kapott.

Külső szemlélőként inkább volt az incidens a Haas csapat versenyzőjének hibája, de a bírák ma kicsit furcsán döntöttek talán több esetben is. A mai napra jellemző például a fekete-fehér zászló, ami egy olyan figyelmeztetés, amit sportszerűtlenség miatt lengetnek meg, és utána már a kizárás következik. Magnussen nem kapott ilyet, de helyette a márkatárs igen, és még kapott mellette az ezúttal védekező testtartást felvelvő Lance Stroll is.

Két biztonsági autó is próbált tenni azért, hogy izgalmasabb legyen a Brit Nagydíj. Az elsőt a Magnussen-Albon ütközés idézte elő, a másodikat pedig Daniil Kvyat kiesése. Izgalmat azonban az a szakasz nem hozott, miután Valtteri Bottas nem nagyon akarta megtámadni márkatársát, a többieknek pedig nem is nagyon volt rá esélye.

Jövő héten ismét silverstone-i futam, csak ezúttal 70. évfordulós Nagydíj néven érkezik, és egy kicsit talán megkeverheti a lapokat, hogy más gumikeverékekkel futhatnak a versenyzők. Persze, ha nem nyúlnak bele a tervekbe a biztonság kedvéért.