Egy hét múlva rajtol a megyei és a beregszászi járási pontvadászat

A megyében és a járási viszonylatban egyik legerősebbnek számító Beregvidéken is egy időben, április 17-én veszi kezdetét a labdarúgó-bajnokság.

Megyei szinten a 12 csapatos felső ligában máris rangadóval indul a szezon, hiszen a friss Szuper Kupa-győztes Munkácsi FC (a Latorca-partiak a Szolyván rendezett fináléban gól nélküli döntetlen után 11-esekkel bizonyultak jobbnak a bajnok Beregvidék SC-nél – a szerk.) az FC Polenához látogat, míg a tavalyi sikerhalmaz után az idén a Szuper Kupa elvesztése mellett a megyei kupából is idő előtt búcsúzó beregszásziak Nagybocskóra látogatnak. A megyei másodosztályban 13 csapat jelezte indulását, így fordulónként itt egy-egy gárda szabadnapos lesz.

A beregszászi járási bajnokság április 17-i rajtja előtt egy héttel Dédában rendezik meg a Szuper Kupa-döntőt, ahol a tavalyi bajnok Beregszászi Csillag ellenfele a kupagyőztes Badaló lesz. Ami a járási pontvadászatot illeti, összesen 24 csapat nevezését fogadta el a szövetség, így a felső és alsó osztályban is egyformán 12 csapat indulhat.

(tamási)

Kárpátalja