EL: Növelte továbbjutási esélyeit a Dinamó és a Dnyipro

A harmadik fordulót rendezték október 25-én az Európa Ligában. A játéknapon a sorozatban érdekelt három ukrán csapat közül kettő egy újabb lépést tett a csoportkörből való továbbjutás felé, így sikeresnek nevezhető napot zárt a honi labdarúgás.

Az ukrán csapatok közül elsőként a G jelű kvartettben a Dinamo lépett pályára. Oleg Blohin együttese a svájci Thunt látta vendégül. A kék-fehéreknek a Genktől elszenvedett vereség és az ausztriai döntetlen után mindenképpen győznie kellett odahaza ahhoz, hogy életben tartsák tizenhatod döntős álmaikat. Ennek megfelelően aktívan is kezdte e mérkőzést a fővárosi gárda, ám a jól tömörülő vendégek védelmén nem tudtak túljutni a házigazdák. A problémára a megoldást végül Jarmolenko találta meg, aki először 25 méterről a felső lécet zörgette meg lövésével, majd a 35. percben a svájci kapuba bombázott. Az 1:0-s első félidő után aztán kénytelen volt sündisznó állását feladni a Thun, amit ki is használt a Dinamo. Danilo Silva beadása után az ötös sarkáról Mbokani fejelt a 60. percben az ellenfél kapujába. A pontot az i-re a 78. percben a csereként beállt Huszev tette fel, aki Szidorcsuk beadása után kapásból a svájciak hálójába továbbította a játékszert. A csoport másik mérkőzésén a Genk hazai pályán meglepetésre csak 1:1-es döntetlent ért el a Rapid Wien ellen. A csoportot hét ponttal a Genk vezeti a négy egységet gyűjtő Dinamo és a hárompontos Thun előtt. Az utolsó helyen a Rapid áll két ponttal.
A B csoportban tovább folytatódott a Csornomorec vesszőfutása, a nemzetközi és hazai porondon öt mérkőzés óta gólképtelen odesszai alakulat sajnos ezen a napon sem tudta megtörni rossz sorozatát. Pedig a lehetőség adott volt, hisz előzetesen hazai pályán a bolgár bajnok Ludogorets ellen szinte mindenki a győzelemmel számolt. Az összecsapás első félideje jóformán helyzet nélkül telt el, ám az öltözőbe mégis 1:0-ás vendégvezetéssel vonultak be a csapatok. Ugyanis a 45. percben Zlatinski 30 méterről elvégzett szabadrúgása után Bezotosznij bevédte a középre tartó lövést. A térfélcserét követően az odesszaiak minden követ megmozgattak az egyenlítés érdekében, ám a hazai csatárok ezen az estén mintha be lettek volna oltva a gól ellen, így a vendégek 1:0-ra megnyerték a találkozót. A csoport másik mérkőzésén az PSV gólnélküli döntetlent játszott Zágrábban a Dinamo vendégeként. A csoportot a makulátlan mérleggel rendelkező Ludogorets vezeti a négypontos PSV és a hárompontos Csornomorec előtt. A Dinamo egyetlen ponttal az utolsó helyet foglalja el.
Az E jelű négyesben a Dnyipro a portugál bajnokság sereghajtójának, a Pacos de Ferreirának az otthonában lépett pályára. A találkozó favoritjának egyértelműen az ukrán csapat számított, ám Juande Ramos fiainak igencsak meg kellett izzadnia a győzelemért. A portugál kiscsapatnak ugyanis egészen a 82. percig sikerült megőriznie kapuja érintetlenségét. Ám ezt követően három perc alatt két gólt is szerzett a Dnyipro. Mindkét találat Rotany és Konopljanka összjátékából született. Először egy kis szöglet után Konopljanka passzolt a tizenhatoson belül álló Rotanyhoz, aki ezután a rövid alsóba lőtt, majd a második találatnál felcserélődtek a szerepek. Most Rotany szerzett labdát a középpályán, és kiugratta vele a sebes léptű Konopljankát, aki éles szögből a kapus mellett a hálóba helyezte a játékszert. A másik találkozón a Fiorentina hazai pályán 3:0-ra diadalmaskodott a román Pandurii felett. A csoportot az olaszok vezetik kilenc ponttal, második a Dnyipro hat ponttal, harmadik és negyedik helyen holtversenyben a Pacos de Ferreira és a Pandurii áll egy-egy egységgel.
Kárpátalja.ma