jegkorong 001

Elstartolt a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság

Április 19-én Krakkóra szegeződött a világ jégkorongkedvelőinek figyelme, ugyanis kezdetét vette a 2015-ös divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Eredetileg az idei vb-nek Donyeck adott volna otthont, de a kelet-ukrajnai események miatt kénytelen volt a nemzetközi szövetség Lengyelországba áthelyezni a tornát. A világbajnokság nyitó mérkőzését Magyarország és Japán nemzeti csapatai vívták. Az összecsapás magyar szempontból nem indult éppen túl jól, hiszen az ázsiaiak már a mérkőzés második percében megszerezték a vezetést Obara megpattanó lövésének köszönhetően. Alig két perc elteltével ugyan Kóger Sarauer lövése után a kipattanót az ellenfél hálójába ütötte, ám a találatot a játékvezető magas bot miatt nem adta meg. A tizedik percben viszont Kógernek szabályos körülmények között is sikerült bevenni a japán kaput, a magyar játékos Banham középre tett korongját vágta a hálóba. Nem sokkal később emberelőnybe került a magyar csapat, ám a fórból csak a kapuvasat sikerült megzörgetnie Sarauernek, így 1:1-gyel vonultak pihenőre a csapatok. A második harmadot ismét a „szamurájok” kezdték aktívabban, a játékrész derekán saját harmadába beszoruló magyar válogatott egy késleltetett emberelőnyből kapott gólt. Janadori átadása után Hirano bombázott a hosszú felső sarokba. A vezető találatnak azonban nem örülhettek sokáig a japánok, ugyanis alig egy perc elteltével egy a támadóharmadban megnyert buli után Erdély Csanád egalizálta az állást. A szünetig hátralévő időben ugyan még mindkét oldalon adódott egy-egy emberelőny, de ezek egyikéből sem született gól. Az utolsó felvonásnak így 2:2-es állással vágtak neki a felek. A záró harmadban a 7. percben előbb a japánoktól Kumagaj hibázott el egy százszázalékos helyzetet, majd öt perc elteltével Sebők hagyta ki a kihagyhatatlant emberelőnyben. Szerencsére azonban három perccel a találkozó vége előtt ismét előnybe került a piros mezes magyar csapat, amely ezt az előnyét már gólra váltotta, Sarauer lekészítése után Banham bombázott a jobb felsőbe. Az utolsó percekben tizenkilencre lapot húztak az ázsiaiak és lehozták a kapusukat az egyenlítés reményében, ám elvesztették a korongot, így Hári János üres kapus gólt ütött beállítva a 4:2-es végeredményt.
A játéknap további mérkőzésein is papírforma-eredmények születtek, az élvonalból frissen kiesett Kazahsztán rendkívül jól sáfárkodva emberelőnyeikkel 5:2-re verte Ukrajnát, míg Olaszország szoros mérkőzésen 2:1 arányban bizonyult jobbnak Lengyelországnál.
Másnap a magyarok a torna favoritjának számító kazah együttes ellen léptek jégre. Az összecsapás elején rögtön beszorította a rendkívül agilisan kezdő ázsiai csapat a magyarokat. A fehér mezesek a rájuk nehezedő nyomást csak szabálytalanságok árán tudták enyhíteni, így azonban hamar kettős hátrányba kerültek Szirányiék. A kettős fórt a kazahok alig 23 másodperc alatt kihasználva megszerezték a vezetést. A hátralévő időben a kék mezesek uralták a játékot, a kazahok több veszélyes akciót és egy meg nem adott gólt is szereztek. Az első játékrészben a magyar csapat szinte minden erejét lekötötte a védekezés. A második harmadban kezdtek megmutatkozni a fáradság jelei a magyar játékosokon, a védők egyre gyakrabban ütemkéséssel próbáltak meg szerelni, így nem csoda, hogy sorra kapta az ellenfél az emberfórokat. Ezekkel a kínálkozó lehetőségekkel pedig rendkívül jól sáfárkodtak az ázsiaiak, négyből hármat kihasználva 4:0-ra elhúztak a magyaroktól. A záró harmadban a kazahok levezetésképpen még ütöttek egy gólt a 9 percben, míg a mind lélekben, mind pedig fizikálisan is elfáradó magyarok csak igyekeztek megúszni minél kevesebb kapott góllal a találkozót, a végeredmény így 5:0-s kazah siker lett.
A következő találkozón Ukrajna egy parázsmérkőzésen hosszabbításban 2:1-es vereséget szenvedett az ex-elitligás olaszoktól, míg a házigazda lengyelek a záró mérkőzésen 2:0-ra verték a kiesés szélére sodródó japánokat.
A torna állása két játéknap után: 1. Kazahsztán 6 pont, 2. Olaszország 5 pont, 3. Lengyelország 3, 4. Magyarország 3, 5. Ukrajna 1, 6. Japán 0 pont.

Kárpátalja.ma