Elvetették a glóriát, jövőre búcsúznak a cápauszonyok!

A Stratégiai Csoport és a Forma–1 Bizottság párizsi találkozóján több fontos kérdésben is döntés született! Biztossá vált például, hogy a befutónak tűnő – ám sokat kritizált – glória helyét a pajzs veszi át a fejvédőket rangsoroló listán, és az is, hogy 2018-ban ismét száműzik a cápauszonyokat.

Ma fontos tárgyaláson vettek részt a királykategória irányítói. A Stratégiai Csoport (az FIA, a FOM és a hat legbefolyásosabb csapat képviselőit tömörítő szervezet) és az F1 Bizottság megbeszélésén most először jelent meg hivatalos minőségében a sportág új ügyvezetője, Chase Carey, maga a találkozó pedig a hivatalos közlemény szövege szerint meglehetősen „előremutató” volt.

Ezt támasztja alá, hogy néhány komolyabb kérdésben is sikerült döntést hozni a 2018-as technikai szabályok véglegesítésére szánt határidő lejárta előtt. Eldőlt például, hogy a nemrég bemutatott pajzs lesz az elsődleges opció a 2018-ban bevezetni kívánt fejvédőre, vagyis hivatalosan is véget ért a glória „pályafutása”. Az eszközt tavaly minden csapat tesztelte, az FIA pedig sokáig fő esélyesnek tartotta, ám sokan kritizálták annak kinézetét, és kételkedtek hatékonyságában, ezért most mellőzték.

Döntés született a szintén sok kritikát kapó cápauszonyokról és T-szárnyakról is. A 2018-as előírásokat úgy módosították, hogy ezeknek az elemeknek a használata „szigorúan korlátozott” legyen. Ez nagyjából egyet jelent azzal, hogy az idény végén száműzik őket az F1-ből.

2018-tól biztosítani kell, hogy az olajat senki se használja üzemanyagként (ez a téma azt követően került a köztudatba, hogy a Red Bull megvádolta a Mercedest azzal, hogy némi olajat csempész az üzemanyagba, és tiltott elegyet állít elő, ami javítja az időmérős teljesítményt). Ezen felül egy adott erőforrásegység esetében egy hétvégén csak egy specifikációjú olajat lehet majd használni.

A Pirelli engedélyt kapott arra, hogy 2018-ban is tesztelje esős abroncsait a korábbi autókkal.

Érdekes módosítás, hogy a következő szezontól kezdődően a jelenlegi tervek szerint a piros zászlós megszakítások után a versenyek álló rajttal indulnak majd újra.

A csapatokat megkérték arra, hogy a folytatásban tegyék láthatóbbá a versenyzők nevét és rajtszámát autóikon. Továbbá arról is egyezség született, hogy a Stratégiai Csoport ülésein a jövőben azok az istállók is megjelenhetnek, melyek nem tagjai a szervezetnek. Ezzel a lépéssel az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa (a Liberty Media) is „a sport átláthatóbbá tétele iránti elkötelezettségét” szeretné kifejezni.