Eső fokozhatja a kételyeket – Maláj Nagydíj-előzetes

Malajziában végre kirajzolódhatnak a valós erőviszonyok. Ha nem lesz eső.

Vettel ismét magabiztosan nyer, Schumacher magára talál és hatalmas csatát vív a győzelemért, vagy minden eddiginél jobban összerázódik az élmezőny, esetleg ismét káosz lesz az eső miatt? A Maláj Nagydíjon bármelyik forgatókönyv előfordulhat. Még maguk a Forma-1-ben részt vevő csapatok is egyetértenek abban, hogy a melbourne-i hétvégéből nem szabad kiindulni, a második verseny sokkal több kérdésre megadhatja majd a választ – arra is, hogy a Pirelli gumijai a várhatóan teljesen új körülmények között is helytállnak-e.

Természetesen a hétvége első számú esélyese a Red Bull, de Vettel és Webber KERS nélkül Malajziában csak sebzett vad lehet. Hajlékony vezetőszárnyuk bizonyára a sepangi pálya gyors kanyarjaiban is előnyt jelent majd, de egy működőképes KERS-re nagyon nagy szükségük lenne a futamon. Minden bizonnyal itt is folyamatos vita lesz a flexibilis szárnyak szabályosságáról, kíváncsian várhatjuk, más csapat is előrukkol-e hasonló megoldással.

A McLaren tempója már Ausztráliában sem volt rossz, Hamilton az első kiállásig alig maradt le Vetteltől, de a Massa mögé beszoruló Button is nagyon jó tempót autózott a verseny nagy részében.  A teszteken tapasztalt megbízhatatlanság nem jelentkezett, és az ő autójukban még a Mercedes-féle KERS is működik. Megnyugtató tehát a helyzetük, de bizonyára itt is kipróbálnak pár új fejlesztést, hogy a Red Bullt megfogják.

A Ferrari nem túl dicsőségesen kezdte az idényt, de Alonso versenytempójával az égvilágon semmi gond nem volt. Ettől függetlenül a Ferrarinál úgy érzik, hogy nem sikerült kiaknázni az autóban rejlő lehetőségeket, ezért rengeteg új fejlesztést visznek Malajziába, valamint kitaláltak egy tesztprogramot, amelyet a hétvége elején elvégeznek.

A verseny legnagyobb kérdése a Mercedes GP szereplése. A fantasztikus teszteredmények tudatában a melbourne-i produkciójuk értelmezhetetlen. A megbízhatónak látszó autó pont akkor rakoncátlankodott, amikor teljesítenie kellett volna, és ugyanaz a KERS-rendszer kiszámíthatatlan volt az ő autójukban, amely a McLarennél tökéletesen üzemelt. Különösen nagy nyomás lehet most a csapaton: a szezon előtt mindenki a dobogós helyekre várta őket, ráadásul a főszponzoruk miatt a Maláj Nagydíj a második hazai versenyük, mutatniuk kell valamit.

Sepangban végre az is eldől, hogy a Renault valóban ilyen jó autót épített, vagy csak szerencséjük volt Ausztráliában. Az biztos, hogy autójuk kíméli az abroncsokat, ami fontos lehet egy jó eredményhez: még a Pirelli is több kerékcserére számít. Ugyanezen szempontok alapján lehet jó hétvégéje a Sauber csapatnak, ám most szabályos hátsó szárnnyal illene igazolniuk, hogy az autójuk így is versenyképes. A csőd szélén álló Hispaniára kell még odafigyelni: nagyon fogadkoznak, hogy ezúttal elég gyorsak lesznek ahhoz, hogy a futamon is indulhassanak.

300 km/óra fölött már többet segít az állítható hátsó szárny

Versenyzői szemmel a sepangi pálya izgalmasan ötvözi a gyors elemeket a lassú kanyarokkal. Az 5,5 kilométeres aszfaltcsík több hosszabb, padlógázas részt foglal magában, amelyek mellé még nagyon gyors kanyarkombinációk is párosulnak. A lendületet több helyen nagyon jól töri meg egy-két lassabb kanyar, amelyek mind lehetőséget teremtenek egy előzéshez. Pár kanyarban több jó ív is választható, így még inkább esély van arra, hogy a pályán dőlnek el a csaták. A legutolsó és a legelső egyenesben bőven 300 km/óra fölé gyorsítanak majd a versenyzők, itt tehát valós képet kaphatunk arról, valójában mennyit ér az előzéseknél az állítható hátsó szárny.

Nem utolsósorban a Pirelli számára is mérföldkő lehet ez a hétvége, a maláj pálya ugyanis sokkal inkább igénybe veszi az abroncsokat. Várhatóan sokkal melegebb lesz, mint a tesztek során, erről sincsenek tehát még a csapatoknak adataik. Sok a gyors kanyar, a durva terhelésváltás és a kemény féktáv, ezért a cégnél három-négy kerékcserével számolnak.

Lehet latolgatni az esélyeket, de ahogy azt már a Maláj Nagydíjaktól megszokhattuk, lehet, hogy az egész elméletet tönkrevágja a futam közben eleredő eső. Akkor aztán ismét kiszámíthatatlan lesz minden, a versenyzők képessége sokkal inkább előtérbe kerül. A hírek szerint erre van is esély, a Pirellinél is számítanak rá, hogy Sepangban bemutatkozhatnak az esőgumijaik.

f1hirek.hu