Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női kardcsapat

Ezüstérmet nyert a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású kardcsapat csütörtökön a düsseldorfi Európa-bajnokságon.

A magyarok reggel a fehéroroszok ellen nyertek, majd a negyeddöntőben az egy éve ezüstérmes ukránok, az elődöntőben pedig a tavaly világbajnok franciák ellen arattak bravúros győzelmet. Utóbbi mérkőzésük kora délután véget ért, így az esti döntőig nagyon hosszú, ötórás szünet következett. Ez idő alatt a többi párharc zajlott női kardban és férfi tőrben. A magyar csapat tagjai visszamentek a csarnoktól kétszáz méterre lévő szállodába, majd a finálé előtt bő két órával tértek vissza a vívóterembe.

A nap utolsó mérkőzésén a világranglistán második, címvédő oroszokkal szemben léptek pástra, és ezúttal már nem borult a papírforma. Az ellenfél, melyben két riói olimpiai bajnok is ott volt, fokozatosan húzott el, jó darabig minden asszót megnyert egy-két tussal, így a hatodik párharcra már tíz fölé nőtt a különbség. Az egyetlen győzelmet Márton aratta, aki a nyolcadik párban 7-5-re verte Szofija Velikaját. Magyar oldalon is voltak szép tusok, de az oroszok határozottabban vívtak és magabiztosan nyertek.

A második hely kiharcolása ugyanakkor nagy siker a női kardozóknak, és sokat is ér az olimpiai kvalifikációs menetelésben.

Magyar női kardcsapat Európa-bajnokságon ezt megelőzően 2002-ben nyert érmet, akkor is ezüstöt, amikor Moszkvában ugyancsak az oroszoktól kapott ki a döntőben. Legutóbb dobogós helyezetést világversenyen a 2005-ös, lipcsei vb-n harcolt ki, melyen harmadik lett.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-40

negyeddöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-34
Magyarország-Ukrajna 45-44
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Oroszország-Németország 45-34

elődöntő:
Magyarország-Franciaország 45-40
Oroszország-Olaszország 45-39

a 3. helyért:
Franciaország-Olaszország 45-42

döntő:
Oroszország-Magyarország 45-34

Végeredmény:
női kard csapat, Európa-bajnok:
Oroszország (Olga Nyikityina, Szofija Velikaja, Jana Jegorjan, Szofija Pozdnyakova)
2. Magyarország (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca)
3. Franciaország (Manon Brunet, Caroline Queroli, Cecilia Berder, Charlotte Lembach)