F1: „Egy igazi ferraris” – 15 ezren búcsúztatták Massát

Tizenötezren búcsúztatták Felipe Massát, a Ferrari Formula–1-es istállójától idény végén távozó brazil pilótát Mugellóban.

A Ferrari a szokásos év végi World Finals nevű rendezvényét használta fel az idény végén távozó Massa búcsúztatására. A vezetőkön, mérnökökön és szerelőkön kívül is nagy tömeg látogatott ki az eseményre, vasárnap tizenötezren köszöntötték a brazil pilótát.
Massa 2006 óta tartozik a maranellói csapat kötelékébe, az idény végén azonban távozik, helyére Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője érkezik. A nyolc év alatt 11 futamon győzött, valamint 2008-ban majdnem megnyerte a világbajnoki pontversenyt is, de végül drámai körülmények között másodikként zárt.
„Egy igazi ferraris” – jellemezte Massát Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke.
„Szép pillanatokat éltünk meg közösen, míg voltak nehéz időszakok is, gondolok elsősorban a budapesti balesetre. Nagyon sűrű évek vannak mögöttünk, amelyekért szeretnék nyilvánosan is köszönetet mondani. Eljött az idő a váltásra és hogy új motivációt találjon. De Felipe már mindig a Ferrari történelmének része lesz. Sok sikert kiívánok neki, kezdve az idény utolsó két versenyével” – tette hozzá a sportvezető.
Forrás: nemzetisport.hu