Fantasztikus kupacsütörtök

Az Európa Liga október 4-ei második csoportkörében a magyar és ukrán csapatok kiválóan teljesítettek. A magyar bajnokság tavalyi ezüstérmese, az FC Videoton a belgiumi Genktől elszenvedett 3:0-s kudarca után ezúttal a Sóstói Stadion fogadta a Sportingot. Előzetesen sokan féltették Paulo Sousa csapatát a luzitán elitklubtól, ám, mint utólag kiderült, fölösleges volt az aggodalom. A találkozó tapogatózó játékkal kezdődött, a vendégek igyekeztek megtartani a labdát, míg a Vidi hazai pályán is kontrákra rendezkedett be. Az első negyedóra leteltével váratlanul megszerezte a vezetést a székesfehérvári gárda. Walter Lee szögleténél röviden szabadított fel a Sporting védelme, így Filipe Oliveira ívelhetett be a bal szélről Nikolics fejére. A támadó fejese után Rui Patrício még bravúrral védett, ám a kipattanóra Vinícius érkezett a legjobb ütemben, és három méterről a hálóba bombázott. A gól után sem lett veszélyesebb a vendégek támadójátéka. Mindössze egy távoli lövés jelezte a portugál egyenlítési szándékot. A 21. percben aztán egy mintaszerű gyors támadás végén megduplázta előnyét a hazai csapat. Labdaszerzés után Nikolics révén pillanatok alatt kihozta a labdát saját térfeléről a magyar csapat, majd Lee csinált egy jó cselt a jobb oldalon, amely után hajszálpontosan ívelt középre, ahol az érkező Filipe Oliveira védőit megelőzve hét méterről a jobb alsóba fejelt. A második magyar gól után egy cserével megpróbálta felrázni csapatát a vendégek edzője, de kísérlete nem járt sok sikerrel. Nem úgy a Videoton támadásai. Egy előre rúgott labdát a Chelsea-t is megjárt rutinos Boulahrouz próbált meg hazaadni, ám gurítása rövidre sikeredet. Ezt pedig a szemfüles Nikolics észrevette. A támadó lecsapott a labdára, és 15 méterről a kifutó kapus mellett a bal alsóba csavarta. Ezzel a találattal a 35. percben már 3:0-ra vezettek a fehérváriak. A félidő hátralévő részében újabb helyzet már nem volt, így ezzel az eredménnyel tértek pihenőre a csapatok. A fordulást követően a meddő mezőnyfölényben elképzelés nélkül játszott a Sporting, míg a házigazdák minden erejét lekötötte az eredmény megtartása. Így egy feledhető második játékrész után egy felejthetetlen 3:0-s győzelmet aratott az FC Videoton. A magyar csapat győzelmével feljött a G csoport második helyére, ugyanis a másik találkozón a Genk kétgólos előnyt elherdálva 2:2-es döntetlent játszott a Basel otthonában.
Mint már arról lapunkban beszámoltunk, a Metalliszt Harkov hazai pályán Edmar, valamint Cleiton Xavier találataival 2:0-ra legyőzte a Rapid Wient.
A sorozatban érdekelt másik ukrán alakulat, a Dnyipro a bravúros PSV felett aratott hazai 2:0-s győzelem után ezúttal Svédországban az AIK vendégeként lépett pályára. A mérkőzés ukrán részről hidegzuhannyal kezdődött, ugyanis már az 5. minutumban előnybe kerültek a vendéglátók. Egy balszélről beívelt labdánál több ukrán játékos is hibázott, amelynek következtében a játékszer Danielssonhoz került, aki azt 23 méterről a rövid sarokba bombázta. A bekapott gól felrázta a Dnyipro játékosait, akik lassan átvették a mérkőzés irányítását, és egyre többször gyakoroltak nyomást a skandinávok kapujára. Sőt igyekeztek az ellenfelet már saját térfelén letámadni, amivel bizony sokszor zavarba lehetett hozni a hazaiakat. A félidő vége előtt 4 perccel aztán megszületett a dnyipropetrovszki egyenlítő találat is. Rotan egy zseniális labdával kiugratta a nagy kedvvel játszó Kalinicet. A horvát légiós pedig élt a lehetőséggel, és kihasználta a ziccert. Talán ettől kicsit megnyugodott a Dnyipro, és a játékosok lélekben már az öltözőben jártak, a félidőnek azonban még nem volt vége. Olyannyira nem, hogy a 46. percben újból megszerezte a vezetést a stockholmi együttes. Egy jobb szélről középre tekert labdát Goitom lőtt öt méterről az ukrán védők között a hálóba. A térfélcsere után Juande Ramos tanítványai léptek fel támadólag, ám sokáig nem tudták bevenni Turina kapuját. A 74. percben aztán egy kis szögletet követően Sztrinics beadását a berobbanó Mandziuk fejelte a sarokba. Az egyenlítő találatot követően a házigazdák igyekeztek húzni az időt, ám a lendületbe jövő Dnyiprót nem lehetett megállítani. A 83. percben egy előrevágott labdát próbált meg hazafejelni a svédek védője. Az átadásra azonban számított Szeleznyov. A támadó lecsapott a labdára, és igazítás nélkül a hálóba lőtte azt. Megszerezve ezzel a 3:2-es győzelmet csapatának. A csoport másik találkozóján a PSV hazai pályán sima 3:0-s diadalt aratott a Napoli felett. A kvartettet a hibátlan mérleggel rendelkező Dnyipro vezeti, a 3-3 pontos PSV és Napoli előtt. Az AIK nulla ponttal az utolsó.