Februárban rajtol a megyei téli kupa

Az előzetes tervek szerint 16 csapat részvételével február első hétvégéjén veszi kezdetét a megyei téli labdarúgókupa 2017-es sorozata.

Az A és a B csoport küzdelmeinek Szerednye ad otthont, a C csoport mérkőzéseit a huszti járási Izán rendezik meg, míg a D jelű kvartett helyszínét később jelölik ki.

Az A csoportban a címvédő Ungvári FC mellett Minaj, Munkács és Konzháza szerepel, míg a B csoportban a házigazda Szerednyén kívül még Nagyszőlős, az FC Polena és Újdávidháza kapott helyet.

A C csoportban is a hazai csapat, az Izai FC az egyik szereplő, mellette még a Huszti Obolony, a Viski FC, és a Felsőveresmarti FC képezi a többi indulót.

A helyszín kijelölésére váró D csoportba a Rahói Kárpáti, az Irhóci FC, a Gányai Inter és a Dombói Kárpáti kapott besorolást.

A csoportmeccseket követően a negyeddöntőket február 25-én, az elődöntőket március 5-én, míg a finálét március 12-én rendezik majd.

(tamási)