Fehérvári búcsú a BL-től

Július 20-án Székesfehérváron a Sóstói stadionban fogadta a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóján a magyar bajnok Videoton az osztrák bajnok Sturm Graz csapatát.

A hazai csapat feladata nem kisebb volt, mint hogy az idegenben 2:0 arányban elveszített találkozó után hazai pályán kiharcolja a továbbjutást. A párharc győztese a 3. körben a verhetőnek ellenfélnek tűnő grúz Zesztafonival találkozik, és vélhetőleg lép tovább a rájátszásba.

A mérkőzés első perceiben rögtön magához ragadta a kezdeményezést a magyar bajnok. Szinte a kapuja elé szögezte ellenfelét a Videoton, ezzel több veszélyes helyzetet is kialakítva. A 26. percben a vendégek közül Pürcher ért kézzel a labdába a büntető területen belül, ám a játékvezető sípja néma maradt, megfosztva ezzel egy jogos tizenegyestől a házigazdákat. Alig egy perc elteltével azonban már megszerezte a vezetést a székesfehérvári csapat. Gosztonyi remek ütemben ugratta ki Elek Ákost, aki a 16-oson belül higgadtan gurított a jobb alsó sarokba. Nem tartott azonban sokáig a hazai szurkolók öröme. A középkezdést követően szerencsésen pattant a labda Wolf elé, aki középre passzolt és az üresen érkező Hölzl 10 méterről a léc alá bombázott, nehéz helyzetbe hozva ezzel a magyar bajnokot. A vendégek idegenben szerzett találata miatt, ekkor a Videotonnak már 3 góllal kellett, nyernie a Sturm ellen. A bekapott gól felpaprikázta a magyar csapat játékosait és a 32. percben Horváth a középpályáról zseniálisan ívelte a labdát Sándor Györgynek, aki nem kevésbé szép mozdulattal átvette azt, majd kilőtte az osztrák kapu bal alsó sarkát, újra előnyhöz juttatva ezzel a hazai csapatot. Sajnos azonban most sem tartott sokáig az előny. A 39. percben egy grazi szögletet követően Feldhofer fejelt az ötösön belülről a kapura. Fejesét ekkor még védte Tujvel kapus, a labdát azonban nem sikerült megszelídítenie és a kipattanót a fejelő játékos közelről bombázta a Vidi kapujába. Sokan már elkönyvelték a 2:2-es döntetlent az első félidőben, ám a találkozó tartogatott még egy fordulatot. A 46. percben Brachi a bal szélről tekert egy szabadrúgást a vendég kapu előterébe, amit Liptáknak sikerült a hálóba juttatnia. A szünetre így 3:2-es hazai vezetéssel mentek a csapatok. A második játékrészre kettős cserét hajtott végre Franco Foda a Sturm mestere és teljesen más mentalitásban küldte csapatát a pályára. A vendégek ezután teljesen feladták a támadásokat és csak a védekezésre koncentráltak. Betömörültek saját kapujuk elé, nem adva teret ezzel a Vidi támadásainak. Ennek következtében jóval kevesebb helyzet alakult ki ebben a 45 percben. A házigazdáknak Sándor és a csereként beállt Walter Balufó révén volt még esélye a gólszerzésre, újabb találat azonban már nem született a találkozón.

Összességében a Videotonnak még ezen a mérkőzésen is megvolt az esélye a továbbjutásra (háromszor is megszerezte a vezetést a fehérvári együttes…), de a védelem kapitális hibái megpecsételték a sorsát. A Vidi 3–4-es összesítéssel búcsúzott Európától.

A 3. selejtezőkör eredményei:

Wisla Kraków (lengyel)–Skonto Riga (lett) 2–0.

Tj: a Wisla, 3–0-val,

Skendija (macedón)–Partizan Beograd (szerb) 0–1.

Tj: a Partizan, 5–0-val,

Flora Tallinn (észt)–Shamrock Rovers (ír) 0–0.

Tj: a Shamrock Rovers, 1–0-val,

BATE Boriszov (fehérorosz)–Linfield (északír) 2–0.

Tj: a BATE Boriszov, 3–1-gyel,

Dudelange (luxemburgi)–NK Maribor (szlovén) 1–3.

Tj: az NK Maribor, 5–1-gyel,

Ekranas (litván)–Valletta FC (máltai) 1–0.

Tj: az Ekranas, 4–2-vel,

FK Nefci (azeri)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–0.

Tj: a Dinamo Zagreb, 3–0-val,

HJK Helsinki (finn)–Bangor City (walesi) 10–0.

Tj: a HJK Helsinki, 13–0-val,

Tobol (kazah)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–1.

Tj: a Slovan Bratislava, 3–1-gyel,

Liteksz (bolgár)–Mogren Budva (montenegrói) 3–0.

Tj: a Liteksz, 5–1-gyel,

HB Tórshavn (feröeri)–Malmö (svéd) 1–1.

Tj: a Malmö, 3–1-gyel,

Plzen (cseh)–Pjunik (örmény) 5–1.

Tj: a Plzen, 9–1-gyel.