Fernando Torres: „A döntetlen igazságosabb lett volna”

A spanyol támadó a Chelsea tegnap esti, Shaktar Donyeck elleni 3-2-es győzelmével kapcsolatban nyilatkozott a Dailymailnek, amelyben elismerte, hogy szerencsések voltak, az ukrán csapat megérdemelte volna az egy pontot.
Nem lehet kételkedni a Chelsea támadójának szavaiban, ugyanis minimum egyenrangú felek voltak a csapatok, de ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor talán a Shaktar egy picit jobban is játszott az angoloknál. Voltak időszakok, amikor annyira eldugták a labdát, hogy a Chelsea csak kereste a helyét a pályán.
A Shaktar azonban elvesztette a mérkőzést, amiért a kapus, Pjatov tehető felelőssé. Az első gólban vastagon benne volt, bár a védők is igyekeztek kellemetlen helyzetbe hozni, a másodiknál pedig egész egyszerűen rossz helyre fejelte ki a labdát, Oscar pedig büntetett.
Az első találat szerzője, Fernando Torres úgy érzi, hogy ennél jobb teljesítmény kell tőlük a jövőben: „Boldog vagyok az eredménnyel, de tudom, hogy ennél sokkal jobban kell teljesítenünk. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Okoztunk nekik problémát, nyomást is tudtunk rájuk gyakorolni és helyzeteket is alakítottunk ki a hibáikból, de mégsem volt az igazi.”
Torres kitért arra is, hogy a Chelsea „soha nem mondd, hogy soha” hozzáállása ismét kifizetődött, akárcsak a tavalyi kiírásban, amikor a küzdőszellemük egészen a végső győzelemig repítette őket.
„Amikor nyernünk kellett, akkor nyertünk. Megvertük a Valenciát, a Napolit és a Barcelonát is, akárcsak a döntőben a Bayern Münchent. Idén ez volt az első nagy erőfelmérőnk és helyt is álltunk. Szerencsések voltunk, mert szerintem a döntetlen igazságosabb lett volna, de a Chelsea-nek van ez a speciális képessége, ami megfizethetlen” – tette hozzá a BL-ben első gólját szerző támadó.
Forrás: hvg.hu