ferrari logo 01

Ferrari-motorral debütál a Haas-istálló!

A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy ők látják el motorokkal a Forma–1-ben új csapatként 2016-ban bemutatkozó Haas-istállót.

Az amerikai alakulat éppen a minap jelentette be, hogy hivatalosan Haas F1 Teamként neveznek a Forma–1-es világbajnokságra. Gene Haasék már javában készülnek a két év múlva esedékes bemutatkozásra, s ennek egyik meghatározó lépéseként most megállapodtak arról, hogy a Ferraritól veszik a V6-os turbómotorokat.
„Örömmel jelentjük be, hogy fontos stratégiai megállapodást kötöttünk a Haas F1-gyel, és egyúttal üdvözöljük az amerikaiakat a Forma–1-ben” – fogalmazott a Scuderia csapatfőnöke, Marco Mattiacci csapata hivatalos közleményében. „Pár hónappal ezelőtt kereskedelmi szinten már egyesítettünk erőinket Gene Haasszal, most természetes lépés volt, hogy még szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat. Miközben a fő szempont számunkra, hogy minden partnerünknek egy erős motorfejlesztési programot kínáljunk, hisszük, hogy az új partnerség túlmutathat a hagyományos partneri szerepen. Az Egyesült Államok továbbra is a Ferrari legfontosabb piaca, és számos érdekes lehetőséget kínál számunkra. Már nagyon várjuk az együttműködést a Haas F1-gyel, és támogatjuk őket, hogy versenyképes tagjai legyenek a Forma–1-nek” – zárta gondolatát az olasz.
A hírek szerint a Ferrari és a Haas együttműködése valóban több lesz puszta partneri kapcsolatnál. Az olaszok állítólag a Red Bull és a Toro Rosso mintájára amolyan szatelitcsapatként szeretnének együttműködni az amerikaiakkal, akik az erőforráson és annak tartozékain túl a jövőben talán más alkatrészeket is vásárolhatnak tőlük, elősegítve ezzel a fejlesztéseket is. Emellett pedig akár egyik utánpótlás-neveltjük is elfoglalhatja majd az új csapat egyik ülését.
A Ferrarinak jelenleg két motorpartnere van: a Sauber és a Marussia.
Forrás: telesport.hu