Fölényes Kárpáti-siker az EHF-kupában

A felemásra sikeredett bajnoki rajt után a nemzetközi kupa szintéren is megkezdte szereplését az ungvári Kárpáti. A tavalyi ukrán női Szuperliga győztese október 18-án, az EHF kupa második fordulójában az angol bajnok Olimpik Londont látta vendégül. A két csapat összecsapását az előzetes várakozásnak megfelelően az ungvári együttes kezdte jobban, Umanec vezetésével megyeszékhelyünk legjobbjai már a 4. percben 5:0-ra vezettek. Az angolok nem igen találták a kulcsot a kárpátaljai gárda kapujához, az első vendégtaláltra egészen a 7. percig kellett várni. A folytatásban a sokkal lendületesebben és pontosabban kézilabdázó házigazdák, mint kés a vajon, úgy haladtak át a szigetországiak hatos falán, aminek következtében szinte minden támadásukat góllal tudták befejezni. A félidő végére a két csapat közt jelentős 21:7-es különbség alakult ki. A térfélcserét követően nem változott a játék képe: a hazaiak egy-két fiatal játékost pályára küldve is tovább növelték előnyüket. A találkozó végül a Kárpáti fölényes 39:10-es diadalával zárult.
A másnapi formalitássá váló visszavágót még jobban kezdte a Kárpáti, amely a 10. perc végére már 6:0-ra vezetett. A folytatásban a kissé fáradó angol lányok egyre ritkábban értek vissza a támadások után védekezni, így az Ung-partiak gyors lerohanásaik végén sorra lőtték a gólokat. A másik oldalon viszont semmi sem jött össze, londoniak első találatukat csak a 23. percben tudták megszerezni, igaz ekkor a Kárpáti már 18 gólnál járt. A félidő végül a házigazdák 19:1-es vezetésével zárult. A második játékrészben továbbra sem spóroltak a gólokkal Cibulenkóék, akinek a vezetésével a hazaiak 38:6-ra megnyerték a második összecsapást is. Az ungvári együttes végül kettős győzelemmel és 77:16-os összesítéssel jutott tovább a következő fordulóba, ahol az ellenfele a svéd H 65 Höörs Handbollsklubb lesz.

Kárpátalja.ma