Győzelmet szalasztott el a Hoverla

Az ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitómérkőzésén az utolsó előtti helyen álló Hoverla az Európa Ligában való indulásért küzdő Vorszklát látta vendégül. A találkozót megelőzően jelentősebb eső volt Ungváron, amely eléggé megviselte a pálya talaját, és ez sajnos később meglátszott a játék minőségén is. Az összecsapás elején egy játékos kedvű eb tévedt a pályára, így a mérkőzés csak az „újdonsült labdarúgó” eltávolítása után folytatódott, méghozzá hazai szempontból nem is akárhogy. Rögtön a második ungvári támadásból megszerezte a vezetést Olekszandr Szevidov csapata. Egy formás hazai támadás végén Szitnik lógott meg a jobb oldalon, majd középre lőtte a labdát. A beadásba az ötös vonalán érkező Le Tallec tette bele a lábát, besodorva ezzel a játékszert az ellenfél kapujába. A francia támadó sorozatban második alkalommal eredményes ungvári színekben. A megszerzett előny birtokában sem állt le a kárpátaljai együttes. A 17. percben ismét csak Le Tallec került helyzetbe, ám a vendégek védőjének sikerült megakadályozni a csatárt a gólszerzésben. Alig öt perc elteltével váratlan fordulatot vett a találkozó. Borgyiján rossz átadását lefülelték a poltavaiak, majd egyből a hazai kapu előterében tartózkodó Bezuszhoz íveltek. A támadót két védő is őrizte, ám a fejelni igyekvő Rajcsevics véletlenül kezével belekapott a csatár feje felett elszálló labdába. A játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Bezusz értékesítette, esélyt sem adva Babenko kapusnak. Az egyenlítő találat után kicsit elszabadultak az indulatok, Bezusz rövid időn belül két ízben is csúnyán odapakolt védőjének, ám a mérkőzés játékvezetője csak az egyik ilyen megmozdulást jutalmazta sárgával. A játékrész hajrájában ismét mindkét kapusnak akadt védenivalója. A 33. percben egy kapu előtti kavarodás után Le Tallec passzolt az üres kapuval szemben álló Rajcsevicshez, ám a montenegrói játékos próbálkozása célt tévesztett. A térfélcsere előtt öt perccel Krivosenko távoli lövéssel tesztelte az ungvári hálóőr reflexeit.
A második játékrész elejét a házigazdák kezdték aktívabban, s bár többször is próbálkoztak lövéssel, a vendégek masszív védőfalát nem tudták átlőni. Az 56. percben egy gyors kontra végén majdnem a Vorzskla került előnybe. Krivosenko beadását Bezusz lőtte kapura, ám Malisicsnek sikerült blokkolnia a lövést. Az ezt követő sarokrúgást Babenko öklözte védőjére, ahonnan a labda majdnem a hazai kapuba pattant. A továbbiakban a találkozó színvonala kicsit leült, a játék inkább csak a középpályán folyt. A 79. percben az egész mérkőzés egyik legnagyobb gólszerzési esélyét hagyta kihasználatlanul a Hoverla. Le Tallec szerzett labdát a vendégek védőjétől, majd Balafashoz passzolt, ám a görög játékos a keresztléc fölé bombázott. Az utolsó percet megnyomta a Vorszkla, Bezusz révén kétszer is esélyük nyílt a győzelem megszerzésére a vendégeknek, ám Babenko kapus mindannyiszor a helyén volt. A végeredmény így 1:1-es döntetlen lett. A bajnokság első felének végén a mutatott játék alapján a Hoverla sokkal előkelőbb helyen is állhatna a tabellán, persze ehhez az ilyen döntetlenközeli mérkőzéseket hozni kellene.
Másnap, november 10-én az élcsapatok közül a Dinamo lépett pályára Zaporizzsjában. A sereghajtó házigazdák csak a 44. percig tudták tartani a lépést a fővárosiakkal. A félidő lefújása előtt ugyanis Veloso megszerezte az előnyt csapatának. A második játékrészben szinte csak egy csapat volt a pályán, Huszev és Jarmolenko egy-egy, valamint Brown két találatával végül 5:0-ra lelépték ellenfelüket a kék-fehérek. Másnap a listavezető Sahtar a donyecki házi rangadón a Metalurg otthonában győzött 4:0-ra Ezzel a „bányászok” sorozatban a 24. diadalukat aratták a bajnokságban.
A Sahtar közvetlen üldözőjének számító Dnyipro több mint egy félidőt emberhátrányban játszva meglepetésre csak gólnélküli döntetlent ért el az Illicsivec vendégeként.
A tavalyi bronzérmes Metaliszt hazai pályán fogadta a Kárpátit. A két csapat rövid időn belül másodszor mérkőzött meg egymással, hisz nemrég az Ukrán Kupában is összecsaptak a felek. Abból a párharcból meglepetésre a lembergiek kerültek ki győztesen 2:1 arányban. Harkivban azonban helyreállt a világ rendje, a hétvégén a Metaliszt ugyanilyen eredménnyel nyert a Kárpáti ellen. Az alsóházi rangadón a Tavrija hazai pályán 1:0-ra verte a Zorját. Szintén 1:0-s hazai győzelem született Krivij Rihben, ahol a házigazdák a tabellán jóval előkelőbb helyen álló Volinynál bizonyultak jobbnak. Folytatta menetelését a Csornomorec, az odesszaiak a fővárosban győzték le az Arszenált 1:0 arányban.
A tabellán 14 pontosra növelte előnyét a hibátlan mérleggel rendelkező Sahtar, az egyaránt 31-31 pontos Dnyipro és Dinamo előtt.
A góllövőlistát 15 találattal Mkhitaryan (Sahtar) vezeti a 10 gólos Brown (Dinamo) és a 7-7 gólos Teixeira (Sahtar) és Pérez (Kárpáti) előtt.