Győzött a Minaji FC, Sahtar-diadal Kijevben, kupagyőztes a Bayern

Az ukrán labdarúgó másodosztályban a 22. fordulót rendezték meg, és az újrakezdést követően először sikerült begyűjtenie a három pontot a kárpátaljai Minaji FC csapatának. Az Ung-parti kék-fehérek egy vereség és egy döntetlen után tudtak nyerni, mégpedig idegenben, a Balkani vendégeként. A már fordulók óta bajnok Sahtar Donyeck a második helyért küzdő Dinamo Kijevhez látogatott a Premier Liga 29. fordulójának nyitómeccsén. A bányászoknak sikerült is megtréfálni a fővárosi együttest, akik így könnyen lecsúszhatnak a Bajnokok Ligája indulást érő második helyről. A Német Kupa berlini döntőjében a Bayern München a Bayer Leverkusennel találkozott, és a bajnoki cím mellé ezt a trófeát is begyűjtötték a bajorok.

A Minaji FC az első játékrész végén, a 44. percben szerezte meg a vezetést, Orincsak fejesével a Balkani otthonában. A feljutásért harcoló minajiak a 84. percben megduplázták előnyüket, Hlahola is betalált a hazaiak kapujába. A 14. helyen tanyázó vendéglátók a 94. percben szépíteni tudtak Tropanec góljával, de így is megszületett a minajiak első győzelme az újraindulás óta. A riválisok közül az Agrobiznesz, a Metalsizt 1925 és az Ingulec is győzött hazai pályán, míg a Voliny döntetlent játszott Kremencsukban, a Rukh Lviv meccsét pedig elhalasztották. A kárpátaljai csapat jelenleg 41 pontos, és a tabella ötödik helyét foglalja el Vaszil Kobin gárdája. A listavezető Metaliszt és a második helyezett Ingulec egyaránt 44 pontos, az Agrobiznesz 43 ponttal harmadik, a negyedik Volinynak pedig 42 pontja van.

A Dinamo Kijev már az első félidőben kétgólos hátrányba került a Sahtar ellen, a 31. percben Sztepanenko, a 39-ben pedig Konoplyanka talált be Bojko kapujába. A hazaiaknak a 18 éves donyecki kapus, Trubin hibáit kihasználva összejött az egyenlítés, előbb Verbic köszönt be az 51. percben, majd a csereként beálló De Pena emelt a hálóba a kifutó kapus fölött. A Sahtar a számára tétnélküli mérkőzésen harmadszor is betalált és megszerezte a győzelmet, ezúttal a brazil Alan Patrick volt eredményes. A donyeckiek 75 ponttal állnak a tabella élén az 55 pontos Dinamo előtt, akiket vasárnap este megelőzhet az 53 pontos Zorja és az 52 pontos Deszna együttese is.

A Bayern München csapatának idén összejött a duplázás, mivel a bajnoki cím mellé a kupát is elhódították a bajorok. Alaba, Gnabry és Lewandowski góljaival 3:0-ra is vezettek a müncheniek a Leverkusen ellen, majd Bender tudott szépíteni, amire ismét jött Lewandowski találata. A „Gyógyszergyárosok” a 95. percben Havertz értékesített büntetőjével még kozmetikáztak az eredményen, de így is maradt a 4:2-es bajor győzelem.

A Német Kupa döntőjében:

Bayern München–Bayer Leverkusen 4:2

Az ukrán Premier Liga 29. fordulójában:

Dinamo Kijev–Sahtar Donyeck 2:3

Az ukrán másodosztály 22. fordulójában:

Balkani–Minaji FC 1:2

Agrobiznesz Volocsiszk–Cserkascsina 1:0

Ingulec Petrove–Kramatorszk 3:2

Kreminy Kremencsuk–Voliny Luck 1:1

Metaliszt 1925 Harkiv–Hirnyik-Sport 2:1

Az angol Premier League 33. fordulójában:

Manchester United–Bournemouth 5:2

Chelsea–Watford 3:0

Wolverhampton–Arsenal 0:2

Leicester–Crystal Palace 3:0

Norwich–Brighton 0:1

A tabella állása: 1. Liverpool (már bajnok) 86 pont, 2. Manchester City 66 p., 3. Leicester 58 p., 4. Chelsea 57. p., 5. Manchester United 55 p. […] 7. Arsenal 49 p. […] 19. Bournemouth 27 p., 20. Norwich 21 p.

Az olasz Serie A 30. fordulójában:

Juventus–Torino 4:1

Lazio–AC Milan 0:3

Sassuolo–Lecce 4:2

A tabella állása: 1. Juventus 75 p., 2. Lazio 68., 3. Inter 64 p., 4. Atalanta 60 p., 5. AS Roma 48 p., 6. AC Milan 46 p. […] 18. Lecce 25 p., 19. Spal 19 p., 20. Brescia 18 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma