Kezdőlap » Kárpátalja » Sport » Ha 2021-ben nem tudják pótolni a tokiói olimpiát, később sem fogják

Ha 2021-ben nem tudják pótolni a tokiói olimpiát, később sem fogják

Thomas Bach szerint ha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem lehet megrendezni a tokiói nyári játékokat, akkor később már nem is fogják.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg abban, hogy a játékokat egy évvel el kell halasztani. A kormányfő utóbb azt közölte, hogy csak abban az esetben lehet megrendezni az olimpiát és az azt követő paralimpiát, ha a járványt megfékezték, Bach pedig úgy reagált erre, hogy megérti a japán fél álláspontját.

„Teljesen őszintén, meg tudom ezt érteni, mert nem lehet három- vagy ötezer embert örökké alkalmazni a szervezőbizottságban – mondta Bach a BBC-nek. – Nem lehet minden évben az összes nagy sportszövetség nemzetközi versenynaptárát megváltoztatni. Nem lehet a sportolókat bizonytalanságban tartani” – tette hozzá.

Az elnök ugyanakkor jelezte, a NOB eltökélt abban, hogy megtartják jövőre a játékokat, még azzal együtt is, hogy készülni kell különböző forgatókönyvekre, például versenyzők karanténjára.

„Hogy mit jelenthet ez egy olimpiai falura nézve? Most tekintjük át a különböző forgatókönyveket, ezért mondom, hogy ez óriási feladat, mivel olyan sok eshetőség van, amelyet nem könnyű előre látni. Ha majd világos képünk lesz arról, hogyan fog kinézni a világ 2021. július 23-án, akkor meghozzuk a megfelelő döntéseket” – hangsúlyozta.

Az elhalasztott tokiói olimpia megnyitóját 2021. július 23-ra tervezik, a versenyek augusztus 8-án érnek véget.

Forrás: m4sport.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Régi tárgyak: a szecskavágó

A háztáji gazdaság igen sok munkát igényel. Ezt magam is tapasztalhattam, noha csekély részét tudom annak végezni. A kert megmunkálása,...

Close