Hamilton 2020-ig a Mercedesnél!

Jókora csúszással ugyan, de nagy nehezen aláírta új megállapodását Lewis Hamilton és a Mercedes. A német csapat ezt második hazai futama előtt jelentette be.

Több mint fél éve ígérgette már a Mercedes és Lewis Hamilton, hogy „hamarosan” meghosszabbítják 2018 végén lejáró szerződésüket, ám az ügy nemigen haladt előrébb. Az ennek okairól szóló találgatások során volt szó mindenről a címvédő esetleges visszavonulásától a pénzügyekről zajló vitáig, ám a találgatásoknak most vége! Toto Wolff és Niki Lauda már Silverstone-ban pedzegették, hogy sikerült mindent tisztázniuk, és már csak „egy megfelelő időpontot kell találni a bejelentéshez” – erre pedig mi sem kínálhatott jobb lehetőséget, mint a német márka hazai versenye, a Német Nagydíj.

Hamilton további két évre, 2020 végéig kötelezte el magát a csillagosokhoz. Mindez összhangban van az F1 tervezett reformjainak időpontjával: a sorozat 2021-től várhatóan teljesen átalakul, az új érára egyelőre a Mercedes sem kötelezte el magát, és Hamilton sem titkolta, előbb szeretné látni, milyen irányt vesz az F1, mielőtt hosszabb távra tervez benne.