merci hamilton monza

Hamilton nyert Monzában Rosberg és Massa előtt

Rosszul rajtolt az élről induló Hamilton, de visszaküzdötte magát, Rosberget pedig könnyedén megelőzte, miután a német hibázott. A Williamset ezúttal Massa hozta be dobogós helyre. A Ferrari két pontot szerzett hazai versenyén.

Monzában már a rajt is szolgált néhány meglepetéssel. A pole pozícióból Lewis Hamilton nem tudott jó ütemben kilőni (később kiderült, hogy a rajt-automatikája rakoncátlankodott), a negyedik helyre csúszott vissza. A vezetést csapattársa, Nico Rosberg vette át, aki mögül Felipe Massa is jól lőtt ki. Mire Hamilton magához tért, már Kevin Magnussen is elment mellette a McLarennel, a dán volt a második ekkor.
Bottas is nagyon gyengén rajtolt, a harmadik helyről indult, de még a pontszerzők közül is kicsúszott. Magnussent Massa és Hamilton is hamar megelőzte, és üldözőbe vehették az addigra már több másodperces előnyt kiautózó Rosberget.
A 10. körben Hamilton megelőzte Massát, így már senki nem hátráltatta abban, hogy felzárkózzon az első sikánt egyszer elrontó csapattársára. Hamilton rögtön megfutotta a leggyorsabb kört, és bár Rosbergnek ekkor erre még volt válasza, de utána Hamilton tempója volt a jobb, egyre csökkent a távolság köztük.
Bottas is igazolta a Williams remek tempóját, sorra előzte le riválisait, és a 18. körben már hatodik volt. Miután Vettel kiállt előle kerékcserére, és a DRS zónában megelőzte Magnussent is, már negyedik volt. Ha nincs a rossz rajt, valószínűleg tényleg tapadhatott volna a Mercedesekre, ahogyan azt szombaton eltervezte.
A 20-26. körben nagy volt a forgalom a bokszban, általában ekkor került sor a futam egyetlen tervezett kerékcserire. Rosberg a 24. kör végén ment be szerelőihez, Hamilton egy körrel később követte. A sorrend és lényegében a különbség sem változott köztük.
Az élmezőny a Rosberg, Hamilton, Massa sorrendben folytatta, őket Kvyat követte, aki a legkésőbbre hagyta a kerékcserét. A 29. körben két fontos esemény is történt: előbb Hamilton átvette a vezetést Rosbergtől, aki ismét rontott az első kanyarban, majd Fernando Alonso autója egyszerűen megadta magát a célegyenes végén, így a spanyolnak fel kellett adnia a Ferrari hazai versenyét.
Hamilton gyorsabb volt Rosbergnél, így a hátralévő bő 20 kör nem ígért sok izgalmat, főleg úgy, hogy a németnek már korábban is szóltak, hogy kicsit spórolnia kell az üzemanyaggal. Massa senkitől sem zavartatva harmadikként autózott továbbra is, míg csapattársa, Bottas szívós munkával a negyedik helyet vette célba. Ebben Magnussen betett neki, az egyre inkább a keménységéről ismertté váló dán leterelte a bukótérbe. Utólag a McLaren pilótája 5 másodperces stop and go büntetést kapott. Mint ismert, két hete is hasonló okokban kapott a leintés után időbüntetést, akkor és most is egy-egy pontszerző helyet bukott.
A középmezőnyben több látványos csata is kialakult, különösen Ricciardo volt elemében, aki egyre feljebb lépett, és a hajrára utolérte az ötödik helyen autózó csapattársát, Vettelt. Az ausztrál itt sem torpant meg, második nekifutásra megelőzte a címvédőt.
Rosberg a 29 pontos vezetése tudatában talán már nem is akart kockáztatni, mindenesetre a hajrában meg sem próbált közelebb kerülni Hamiltonhoz. Így a rosszul rajtoló, de onnantól kezdve remek tempót diktáló brit sima győzelmet aratott, és 22 pontra csökkentette vb-pontversenybeli hátrányát.
A 3. helyet Massa is legalább ennyire simán szerezte meg, és a Williams kiváló hétvégéjét az eseménydús versenyt maga mögött tudó Bottas tette teljessé, aki negyedik lett. Mögöttük a két Red Bull ért célba.
A pontszerző helyeken Perez, Button, Räikkönen és Magnussen volt a további sorrend.
A bajnokság két hét múlva Szingapúrban folytatódik.
Forrás: f1vilag.hu