Három új helyszínnel bővülhet a 2019-es F1-es naptár

Akár három helyszínnel is bővülhet a Forma–1-es versenynaptár 2019-ben. Egy második amerikai helyszín mellett Vietnám is várja az FIA szakembereit pályája megtekintésére.

Egyelőre nem teljesen világos, milyen reformokat tervez a versenynaptárral a Liberty Media, annyi viszont biztos, hogy szeretné ezen a téren is bővíteni a Forma–1 piacát. Az amerikaiak a sportág felvásárlásakor még azt hangoztatták, akár 25-re is emelhetik a szezononkénti versenyek számát, ám miután többeket megriasztottak e tervek, Ross Brawn és Chase Carey is egyértelművé tette: a minőség az első, nem törekszenek mindenáron bővítésre.

Ehhez képest most úgy fest, a 2018-as rekordhosszúságú, 21 futamos szezon után 2019-ben akár három új helyszínnel is bővülhet a bajnokság. Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy az amerikai Miami mellett az utoljára 1998-ban nagydíjat rendező Buenos Aires, valamint Vietnám fővárosa, Hanoi is versenyt akar.

A vietnámi pálya a tervek szerint több mint 5 kilométer hosszan nyúlna el a főváros belsejében, s annak vonalvezetését az FIA szakemberei már el is fogadták. A floridai helyszín eközben 5,2 kilométeres utcai pályát tervez, 17 kanyarral, érintve a Four Seasons Hotelt is, jellegét tekintve pedig hasonlítana a bakui pályára. Miami a hét végén várja az FIA embereit, és Hanoihoz hasonlóan már 2019-re szeretnék megkapni a szükséges engedélyt.

A német szaklap arról is beszámolt, hogy a Liberty az új pályák tervezésének folyamatában változtat az eddigi gyakorlaton. Korábban a modern létesítmények főtervezője, Hermann Tilke egyeztetett az adott helyszínekkel, most viszont az amerikaiak saját szakembereiket bíznák meg e feladattal, így biztosítva a nagyobb változatosságot.

Miután sikerül megtalálni a minden szempontból legizgalmasabbnak ígérkező kialakítást, Charlie Whiting versenyigazgató pedig mindent kellően biztonságosnak talál, jöhet Tilke, aki cégével nekiláthat a megvalósításnak.

Ami az argentin Buenos Airest illeti, a másik két helyszínnel ellentétben hagyományos pályáját tenné az F1 fogadására alkalmassá. Az Autódomo Juan y Oscar Alfredo Gálvez-pályát jelentősen felújítanák, s annak nem az 1998-ban használt rövid változatán rendeznék a nagydíjat, hanem az 1974 és 1981 között megismert hosszabbon.

Esetükben ugyanakkor még nagy a bizonytalanság. A két hosszú egyenes között lévő 180 fokos kanyart egy mai F1-es autóval padlógázzal lehetne venni, ezért az előzési lehetőségek növelése érdekében itt át kellene alakítani a vonalvezetést. Az viszont egyelőre nem tisztázott, pontosan ki és milyen forrásból állná a jelentős beruházás költségeit.