Hatodik lett az ukrán női kardcsapat

Az ötödik helyen végzett a magyar női kardcsapat a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású csapat hétfőn magabiztosan győzte le a románokat, majd Pusztai nagy fordításával szűken a lengyeleket, így kedden a legjobb nyolc között folytathatta szereplését.

Az olaszok elleni mérkőzés nem alakult jól, görcsösen vívtak a magyarok, így hiába volt megint elemében Pusztai az utolsó asszóban, az addig összeszedett 16 tusos hátrányt csak csökkenteni tudta.

Ezután legjobb esetben ötödik lehetett a magyar válogatott és ezt a helyezést ki is harcolta úgy, hogy előbb a kínaiak, majd az ukránok ellen fordította meg a kedvezőtlen állást. Az ázsiaiak már 25-14-re is vezettek, de Márton a hatodik párban 9-5-re, nyolcadikban pedig 12-4-re verte ellenfelét, végül Pusztai hozott egy 5-2-es győzelmet.

Márton plusz 12-es, Katona és László mínusz 4-es mutatóval fejezte be a mérkőzést, Pusztai pedig annyi tust adott, amennyit kapott.
A helyosztón ugyancsak jelentős hátrányba kerültek a magyarok, az ötödik pár után 18-25 állt az eredményjelzőn, de a hatodik asszóban Pusztai 12-2-re nyert Alina Komascsuk ellen, ezzel fordított, a további párharcokban pedig már nem történt újabb fordulat.

Pusztai plusz 9-cel, Márton és Katona plusz 2-vel, László mínusz 8-cal zárt.

„Úgy is kell ünnepelni, mert ez olyan volt, mint fociban egy „hatpontos” meccs – reagált Gárdos Gábor vezetőedző arra, hogy a magyar csapat tagjai úgy örültek a végén, mintha érmet nyertek volna. – Nekünk az ukránokat kell előzni az olimpiai kijutáshoz, és itt most négy plusz pont, illetve négy mínusz pont a különbség. Tehát nagyon fontos volt ez.”

„Visszatérve az olaszok elleni mérkőzéshez, ennyire még nem láttam izgulni a lányokat. Nagyon várták, hogy győzelem lesz belőle, ez lebénította őket. Annyira izgultak, hogy se lábbal, se kézzel nem vívtak – folytatta értékelését. – A kínaiak ellen kaptunk egy kis lendületet, szerintem ott Panka egy kicsit meghúzta a csapatot és onnantól jól működött minden.”

Beszélt arról is, hogy Mártonnak a kínaiak elleni mérkőzésen meghúzódott a lába, de amúgy is volt neki egy sípcsontsérülése. „Talán ez kellett ahhoz, hogy ne rohanjon annyira, hanem kezdjen el vívni.” – tette hozzá.

„Az ötödik hely azért is jó, mert mégis csak két győzelemmel fejeztük be a világbajnokságot – nyilatkozott Márton. – Az ukránok elleni összecsapás presztízsharc volt, és az olimpiai kvalifikáció miatt is fontos. Az éremszerzés varázslatos dolog lett volna, de ez a két siker nagyon kellett a végén!”

Elmondta, már reggel érezte, hogy fáradtabb a lába, de akkor azt hitte, csak azért van, mert már sokadik napja vív.

„Aztán kiderült, hogy meghúzódtam, ezért görcsölt be a lábam, ami iszonyú nagy fájdalommal járt. A páston ezért érzékenyültem el és sírtam el magam, mert egy sportolónak borzasztó érzés, ha a fizikai fájdalom miatt nem tud valamit megcsinálni. Aztán az edzőm odajött hozzám, nyugtatott, és mondtam neki, hogy megcsinálom” – utalt a kínaiak elleni középső asszójára.

Eredmények:
női kard:
hétfőn:

a 32 között:
Magyarország-Románia 45-21
a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 45-41
kedden:

negyeddöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-34
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-39
Olaszország-Magyarország 45-38
Oroszország-Kína 45-28
az 5-8. helyért:
Magyarország-Kína 45-41
az 5. helyért:
Magyarország-Ukrajna 45-40