Hivatalos: Schumacher befejezi F1-es pályafutását

Befejezi Forma-1-es pályafutását a száguld cirkusz legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher – ezt ő maga jelentette be csütörtökön, egy suzukai sajtótájékoztatón.
Az már múlt pénteken eldőlt, hogy a hétszeres világbajnok nem versenyezhet jelenlegi csapata, a Mercedes színeiben 2013-ban, a brackley-i alakulat ugyanis bejelentette, a német helyét a McLarentől érkező Lewis Hamilton veszi majd át.
F1-es berkekben ugyan pletykáltak arról, Schumacher a Sauber csapatához szerződik a jövő évre, a legendás versenyző nemrég eldöntötte: befejezi a versenyzést a Forma-1-ben.
„Nem sikerült elérni a célokat, de összességében elégedett lehetek a pályafutásom során elértekkel” – mondta a 43 éves versenyző.
„Szeretnék köszönetet mondani a Daimlernek, a Mercedes-Benznek, a csapatnak, a mérnökeimnek és szerelőimnek azért, amiért bíztak bennem.”
„Most a bajnokság végére szeretnék összpontosítani, és élvezni veletek a hátralévő versenyeket.”
Schumacher elismerte, úgy érzi, elkezdett fogyni energiája és lelkesedése – ugyanúgy, ahogy 2006 végén.
„Egy ideje már gondolkodom ezen. Három évre szóló szerződésünk volt, nehéz fenntartani a motivációt és az energiát. Teljesen természetes, hogy gyakrabban megfordul ez az ember fejében, mint fiatalon.”
„2006-ban azt mondtam, lemerültek az akkumulátoraim, és most is már a vörös zónában vagyok. Nem tudom, hogy van-e idő arra, hogy feltöltsem őket – de nagyon várom már a szabadságot.”
„Nem érzek haragot egyáltalán. Más szemszögből nézve igenis sok mindent elértünk… Most pontosan azt fogom tenni, amit először: befejezem, és 100 százalékig arra koncentrálok, amit csinálok.”
Forrás: f1vilag.hu