Idegenben győzött a Sahtar, gáláztak a Vörös Ördögök

Két elhalasztott mérkőzés kivételével csütörtök este megrendezték a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőinek találkozóit. A Sahtar Donyeck zárt kapuk előtt lépett pályára Németországban a WFL Wolfsburg vendégeként.

A mérkőzés elejétől az ukránok irányítottak a pályán, és a 17. percben Júnior Moraes fejesgóljával meg is szerezték a vezetést. Öt percen belül a bányászok meg is duplázhatták volna előnyüket, de Kovalenko pocsék büntetőjét könnyedén hárította a németek portása. A 47. percben a Wolfsburg is tizenegyest kapott kezezésért, amit Weghorst méterekkel a kapu fölé bombázott. A hazaiaknak már a második játékrész elején sikerült is kiegyenlíteniük, Pjatov kapus hibáját kihasználva Brooks fejelt a donyecki hálóba. A találkozó 73. percében végül sikerült a Sahtarnak megszerezni a győztes gólt Marcos Antonio jóvoltából, így a bányászok előnnyel várhatják a hazai visszavágót.

Az Európa Liga egyik favoritja, a Manchester United ismét kiütötte soros ellenfelét. A Vörös Ördögök ezúttal az osztrák LASK Linz hálóját tömték ki idegenben, ezzel pedig féllábbal a negyeddöntőben érezhetik magukat Solskjaer tanítványai.

 

Az Európa Liga nyolcaddöntőinek első mérkőzései:

Basaksehir (török)–FC Köbenhavn (dán) 1:0

Gólszerző: Visca (88., büntetőből)

Eintracht Frankfurt (német)–FC Basel (svájci) 0:3

Gólszerzők: Campo (27.), Bua (73.), Frei (85.)

LASK Linz (osztrák)–Manchester United (angol) 0:5

Gólszerzők: Ighalo (28.), James (58.), Mata (82.), Greenwood (92.), Pereira (93.)

Glasgow Rangers (skót)–Leverkusen (német) 1:3

Gólszerzők: Edmundson (75.), illetve Havertz (37., büntetőből), Araguiz (67.), Bailey (88.)

Olimpiakosz (görög)–Wolwerhampton Wanderers (angol) 1:1

Kiállítva: Semedo (Olimpiakosz, 29.)

Gólszerzők: El Arabi (54.), illetve Neto (67.)

Wolfsburg (német)–SAHTAR DONYECK 1:2

Gólszerzők: Brooks (48.), illetve J. Moraes (17.), M. Antonio (73.)

Sevilla (spanyol)–AS Roma (olasz) elhalasztva

Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol) elhalasztva

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma