Jól állták a sarat az ukrán csapatok az EL-ben

A Bajnokok Ligája után február 20-án az Európa-ligában is pályára léptek a csapatok. Az egyenes kieséses szakaszba jutott négy ukrán együttes közül a legnehezebb dolga talán az EL-ben újoncnak számító Csornomrecnek volt, hisz az odesszai alakulat a sorozatban még veretlen Olympique Lyont fogadta. Az első játékrészben kevés gólszerzési lehetőség adódott, a hazaiak kapusának egy francia kontra végén kellet nagyot védenie, míg a túl oldalon kollégája Antonov hat méterről leadott fejesénél mutatott be bravúrt. A térfélcserét követően a „tengerészek” voltak aktívabbak Dja Djedje, Fontanello és Antonov is közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, de egyiküknek sem sikerült túljárnia a hibátlanul védő Rémy Vercoutre eszén. A végeredmény így gólnélküli döntetlen lett.
Nem várt könnyű este a Dnyipróra sem, ugyanis a dnyipropetrovszki gárda a csoportkört makulátlan mérleggel abszolváló Tottenhamet látta vendégül. A kezdeti tapogatózó játék után Juande Ramos tanítványai szerezhették volna meg a vezetést, ám Matheus Rotany kiugratását követően nem tudott túljárni Friedel eszén. Pár perccel később a brazil támadó a tizenhatoson kívülről leadott lövésével tornáztatta meg az amerikai hálóőrt, gól azonban nem született az első 45 perc alatt. A fordulást követően óriási lehetőséget puskáztak el a „sarkantyúsok”, Soldado négy méterről lőtt az üres kapu fölé. A folytatásban két hazai helyzet következett, előbb Matheus, majd Giuliano egy az egyezhetett Friedellel, de egyikük sem tudta bevenni az ellenfél kapuját. Tíz perccel a találkozó vége előtt azonban megszerezte a vezetést a Dnyipro, a Matheusszal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Konopljanka váltotta gólra. Bár a hátralévő időben mindent megtett az egyenlítésért a londoni együttes, ez nem jött össze nekik. A Dnyipro így a nap egyik meglepetését okozva 1:0-ra megnyerte a párharc első felvonását.
A Csornomorec mérkőzésével egy időben lépett pályára Cipruson a Dinamo a Valencia ellen. A kijevi együttesnek a fővárosban kirobban zavargások miatt kellett hazai mérkőzését Nicosiában lejátszania. A szinte teljesen üres stadionban megrendezett találkozón óvatosan kezdtek a csapatok, mindkét oldalon biztonságra törekedtek a játékosok. Jól jellemzi az első félidőt, hogy a játékrészben a legnagyobb gólveszélyt Lens lecsúszott beadása jelentette. A szünetet követően szép fokozatosan átvették az irányítást a spanyolok, akik először csak a középpályát szállták meg, majd később teljesen saját kapuja elé szegezték kék-fehéreket. A Dinamo játékosai közül egyedül a csereként beállt Ribkát lehetett dicsérni, aki a pályán töltött 40 perce alatt több bravúrt is bemutatott. A 79. minutumban azonban, Eduardo Vargas fejesénél már ő sem segíthetett. A hosszabbításban megduplázta előnyét a Valencia, Féghouli beadása Vida lábáról pattant saját kapujába. A mutatott játék alapján Oleg Blohin csapatának kisebb csodára lenne ahhoz szüksége, hogy a visszavágón ledolgozza 2:0-s hátrányát.
A játéknapon az ukrán csapatok közül utolsóként a BL-től búcsúzó Sahtar lépett pályára. Mircea Lucescu fiai Prágában a Plzen otthonában vendégeskedtek. A találkozó első félidejében egyik gárda sem tudott fölénybe kerülni, kiegyenlített harc folyt a pályán. Ami a helyzeteket illeti, azok nem igazán voltak, inkább csak kisebb lehetőségek adódtak mindkét oldalon. A második félidőt a hazaiak kezdték aktívabban, Pjatovnak két bravúrra is szüksége volt ahhoz, hogy megőrizze kapuja érintetlenségét. A 62. percben azonban megszerezte a vezetést a Plzen, Pavel Horváth beadását Marián Cisovsky fejelte vissza Stanislav Tecl elé, aki a hálóba lőtt. Nem kellett sokat várni a „bányászok” egyenlítő találatára, alig három perc múlva Darijo Srna ugratta ki Luiz Adrianót, aki így egy az egyben vezethette az ellenfél kapusára a labdát. A brazil támadó a kifutó cseh kapus mellett hidegvérrel lőtt a bal alsóba. A gyors gólváltás után kiegyenlített lett a játék, s bár a folytatásban a Sahtar közel járt a vezető találat megszerzéséhez, ez nem sikerült, így 1:1-es döntetlennel ért végett a találkozó.
Európa-liga a 16 közé jutásért, első mérkőzések
Anzsi (orosz)–Genk (belga) 0:0,
Dinamo Kijev (ukrán)–Valencia (spanyol) 0:2,
Dnipro (ukrán)–Tottenham (angol) 1:0,
Csornomorec (ukrán)–Lyon (francia) 0:0,
Esjberg (dán)–Fiorentina (olasz) 1:3,
Slovan Liberec (cseh)–AZ Alkmaar (holland) 0:1,
PAOK (görög)–Benfica (portugál) 0:1,
Juventus (olasz )–Trabzonspor (török) 2:0,
Maribor (szlovén)–Sevilla (spanyol) 2:2,
Lazio (olasz)–Ludogorec (bolgár) 0:1,
Betis (spanyol)–Rubin Kazany (orosz) 1:1,
Porto (portugál)–E. Frankfurt (német) 2:2,
Swansea (angol)–Napoli (olasz) 0:0,
Ajax (holland)–Salzburg (osztrák) 0:3,
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Basel (svájci) 0:0,
Plzen (cseh)–Sahtar Doneck (ukrán) 1:1.