Kasza Róbert ezüstérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokságon

Kasza Róbert ezüstérmet szerzett a férfiak vasárnapi versenyében a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok magyar versenyző 19 győzelemmel kezdte a napot, ez a nyitótusában, a vívásban a kilencedik helyet jelentette számára. Úszásban a 2:03.13 perces időeredmény a hatodik pozícióhoz volt elegendő, majd a lovaglást ő nyerte, így kedvező helyzetből vághatott neki a zárószámnak, a lövészetekkel kombinált futásnak. Ebben megfelelően teljesített, így végül felállhatott a dobogóra.

A győzelmet a cseh Jan Kuf szerezte meg, mindössze egy másodperccel, illetve egy ponttal megelőzve az ötkarikás tartalék Kaszát.

Az olimpiai induló Demeter Bence 15., míg Tibolya Péter 34. lett a 36 fős döntőben a nemzetközi szövetség honlapja alapján.

A Kasza, Demeter, Tibolya összeállítású csapat negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a németek mögött.

A magyar küldöttség egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta az Eb-t, utóbbit az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra duó szerezte a nők váltóversenyében.