Kézilabda-világbajnokság Németországban

December 1-től 17-ig Németország ad otthont a 24 csapatot felvonultató 23. női kézilabda-világbajnokságnak, amelyen az előzetes esélylatolgatások alapján akár a mezőny fele is esélyes lehet az érmes helyezések elérésére.

A Kim Rasmussen által irányított magyar válogatott ezúttal nem tartozik az esélyes együttesek közé, a szövetség előzetesen a csoportból való biztos továbbjutást, és a legjobb nyolc közé kerülést tűzte ki célként Görbiczék elé.

A magyar csapat már a csoportmeccsek során sem számíthat könnyű találkozókra, hiszen a B-csoportban a világ-, és Európa-bajnok Norvégia mellett az utóbbi időben rengeteget fejlődő Svédország, a legutóbbi kontinensbajnokságon negyedik Lengyelország, valamint Csehország és Argentína lesznek majd az ellenfelei. A hatcsapatos mezőnyből az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe, ahol már egyenes kiesési rendszerben folytatódnak a küzdelmek.

A magyarok ágán sem lesznek könnyű ellenfelek, hiszen az A-jelű hatosban Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, és Paraguay szerepel még.

A magyar együttes főpróbája a Norvégiában zajló Möbelringen kupán volt, ahol az együttes a 3. helyet szerezte meg. Kim Rasmussen csapata előbb az olimpiai bajnok Oroszországtól szenvedett 35-33-as vereséget, majd a házigazda, és leendő csoportellenfelétől, Norvégiától kapott ki 29-24-re, végül az ugyancsak vb-résztvevő Dél-Koreával szemben az utolsó másodpercekben szerzett Görbicz találatnak köszönhetően, sikerült nyerni 28-27-re.

A tornán ezúttal sem szerepel az ukrán válogatott, amelynek nem sikerült kiharcolni a vb-részvételi jogot.

(jéel)