Könnyed nagybégányi győzelem az Obolony ellen

Nehéz feladat várt az FC Nagybégányra a megyei labdarúgó-bajnokság felső osztályának 3. fordulójában. A szezont vereséggel kezdő nagybégányi gárda a nagyszőlősiek felett aratott idegenbeli győzelem után az eddig hibátlan mérleggel rendelkező FC Obolonyt látta vendégül. A két csapat összecsapásának első félideje kevés izgalmat és még annál is kevesebb helyzetet hozott. A szünetig eltelt időben a vendégek saját térfelükre visszahúzódva igyekeztek lezárni a területet a hazaiak villámléptű támadói előtt, várva egy-egy gyors kontra lehetőségét. A betömörülő huszti védelemmel nem igazán tudott mit kezdeni TaraszVajdanics legénysége, amelyből egyedül Zsarenko és Harsányi volt képes helyzetbe kerülni, ám egyikük próbálkozása sem járt sikerrel. Az Obolonyból az első 45 percben egyedül Brajer tudott valamit hozzátenni a támadójátékhoz, de a játékos-edző remek passzaival nem tudtak élni a csatárok. A szünetre így 0:0-val vonultak az öltözőbe a csapatok.
A térfélcserét követően aztán beindult a gólgyártás, a 47. percben egy szöglet után a vendégvédők által kivágott labdát Krjoka előbb mellre vette, majd kapásból az ellenfél kapujába bombázta azt. A vezető találat után még egy lapáttal rátett a hazai csapat, amely az 55. percben már a második találatát is megszerezte. Ekkor a huszti védők bizonytalanságát Zsarenko használta ki és lőtt a hálóba. Az újabb gól után visszahúzódott saját térfelére a nagybégányi alakulat, átengedve ezzel a területet az ellenfélnek. Az idő múlásával a szépítés érdekében egyre fejetlenebbül kitámadó vendégek azonban ráfizettek fegyelmezetlenségükre. A 71. minutumban egy eladott labda után gyors kontrát vezettek a hazaiak, amelynek a végén Verőci egy az egyben találta magát a huszti kapussal. A házigazdák gólzsákjának próbálkozását ugyan még hárítani tudta Bucsok, ám a kipattanóra érkező Zsarenkóval szemben már ő is tehetetlen volt. A harmadik találat után mindkét oldalon érezték, hogy végleg eldőlt a három pont sorsa, ám a hazaiak tartogattak még egy utolsó meglepetést szurkolóiknak. A 91. percben Babics futott el a szélen és lőtte középre a labdát, amelyet Orosz a huszti védőket megelőzve a kapuba jutatott.
A mondhatni hazai környezetben elveszített kupadöntő után a játéknapon Dédának az FC Polena otthonában kellett kárpótolnia szurkolóit. Ha az előzetes latolgatásoknál azt vesszük figyelembe, hogy a címvédő a felső osztály újoncát fogadja, akkor egyértelmű, melyik csapat az esélyes, ám ha az idei szezonban elért eredményeket és a két csapat játékosállományát hasonlítjuk össze, akkor már a beregvidéki gárda javára billen a mérleg nyelve. A két csapat összecsapásának különös pikantériát adott, hogy a tavalyi bajnokcsapat három oszlopos tagja Kohan, Szlavik és Béres ezúttal a dédaiak mezében futott ki a polenai stadion gyepére. A találkozó első perceiben Hidi István legénysége lépett fel támadólag, ám a játékrész derekához érve – túlélve a vendégrohamokat– a hazaiak fiatal csapata előbb kiegyenlítette a játékot, majd szép lassan átvette annak irányítását. A félidő második felében inkább már a dédai térfélen folyt a játék, de a fegyelmezetten játszó „tóparti” védelmen rendre elhaltak a polenai támadások. A játékrész legnagyobb helyzete is a vendégek nevéhez fűződött: a hazai Portás mezőnybeli könnyelműségét Barta kihasználva leszerelte Holovnyicsot, ám ezután érthetetlen módon nem találta el az üres kaput.
A gólnélküli első félidő után hazai támadásokkal indult a második, ám az 50. perctől lassan magához ragadta a kezdeményezést az FC Déda, amelyből főként Barta és Kohan jeleskedett támadásban. A 70. percben aztán ismét változott a játék képe, újból a házigazdák akarata kezdett érvényesülni a pályán. Az utolsó tíz percben még egy nagy rohamot indított a győzelem megszerzésének érdekében az FC Polena, de az egész mérkőzésen hibátlanul működő dédai védelmet nem tudta feltörni a címvédő, így a találkozó gólnélküli döntetlennel ért véget.
Nem sikerült viszont a pontszerzés a fordulóban a harmadik beregvidéki gárdának, az FC Beregszásznak, amely a sereghajtó és eddig pont nélkül álló FC Técsőt látta vendégül. Pedig a két újonc összecsapása jól indult a Vérke-partiak számára. Az első negyedóra folyamán Kész, Varga és Kovtun is helyzetbe került, de egyikük sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. A 15. percben aztán még egy ziccert elpuskázott az FC Beregszász, Popovics távoli bombája után a kipattanót Varga lőtte a kapu mellé. A félidő derekához érve szép lassan kijött a szorításból a vendéggárda, amely a folytatásban az irányítást is átvette. Ezt jól jelezte, hogy a hazai kapuban Béresnek egyre többször kellet játékba avatkoznia. Sőt a 24. percben a szerencsére is szüksége volt a házigazdáknak ahhoz, hogy megőrizzék kapujuk érintetlenségét. Ekkor a csereként beálló Viscsák hibázott óriásit, aminek következtében az ex-beregszászi Predcsuk egy az egyben vezethette a hazaiak kapusára a labdát. A técsői támadó lövése ugyan túljutott Béresen, de végül a kapufán landolt. A szünetig hátralévő időben teljesen szétesett a házigazdák játéka, rá sem lehetett ismerni az első negyedórában látott csapatra.
A térfélcserét követően ismét hazai helyzeteket láthatott a barátság stadion közönsége, de ezek egyikéből sem született gól. Sőt a 72. percben megszerezték a vezetést a vendégek. Egy remek indítás után a lesen álló Predcsuk elengedte a labdát a szabályosan érkező Dudurának, így az egy az egyben találta magát Béressel. A támadó és a hálóőr csatája előbbi győzelmével zárult. A bekapott gól megfogta a hazaiakat, akik három perc elteltével újabb gólt kaptak. A Vérke-parti védelem megingását kihasználva Predcsuk duplázta meg csapata góljainak számát. A hátralévő időben ugyan Tar Lajos fiai mindent megtettek a pontszerzés érdekében, de a rendkívül taktikusan játszó vendégek nem hagytak esélyt, így a végeredmény meglepetésre 2:0-s técsői győzelem lett.
A Kárpátalja kupa elhódítása után a megyei pontvadászatban is tovább folytatta remek szereplését az FC Ungvár. Ivanyica mester tanítványai ezúttal egyik mumusuknak az FC Borzsavának az otthonában nyertek 1:0 arányban. A forduló rangadóján a tavalyi szezon ezüst- és bronzérmese mérte össze tudását. A sokak által várt mérkőzésen végül a hibátlan mérleggel rendelkező házigazda szerednyeiek minimális különbséggel, 1:0-ra legyőzték Nagyszőlős legjobbjait. A hétvége utolsó mérkőzésén két nyeretlen gárda, a Buzsora és a DJFK Munkács csapott össze. S bár a mérkőzésen a vezetést a házigazda ilosvaiak szerezték meg, a végén mégis a vendég Latorca-partiak diadalmaskodtak 3:2-re.

Az ificsapatok eredményei a fordulóból:
FC Beregszász– FC Técső 2:0
FC Borzsava Dolha 2:1– FC Ungvár 2:2
FC Polena– FC Déda 8:0
FC Ilosvai Buzsora– DJFK Munkács 3:1
FC Nagybégány – FC Obolony Huszt 0:1
FC Szerednye – Nagyszőlősi FC 4:2

Az alsó osztály eredményei a második fordulóban, zárójelben az ificsapatok:
Nyugati csoport:
FC Borhalom– FC Kárpáti Perecseny4:1 (0:3)
FC Nevicke– FC Baranya 0:2 (1:0)
FC Kárpáti Felsőkerepec– FC Beregrákos0:2 (0:3)
FC Lokomotiv Csap – FC Szokil Kincses 4:1 (1:1)
FC Vityáz Koncháza – FC Nagyberezna3:1 (1:1)

Keleti csoport:
FC Visk–FC Kárpáti Rahó 1:1 (1:3)
FC KopányFelsőveresmart–FC SztartÖtvösfalva4:1 (4:0)
FC Kökényes–FC ViktórijaTiszafejéregyház1:1 (0:4)
FC Dombó –FC KiszvaKaszómező3:2 (0:0)
FC HoverlaKőrösmező –FC Irhóc4:1 (5:1)

Tabella felsőosztály

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Ungvár 3 3 0 0 9
2 FC Szerednye 3 3 0 0 9
3 FC Nagybégány 3 2 0 1 6
4 FC Obolony Huszt 3 2 0 1 6
5 DJFK Munkács 3 1 2 0 5
6 FC Déda 3 1 1 1 4
7 FC Técső 3 1 0 2 3
8 FC Beregszász 3 1 0 2 3
9 FC Polena 3 0 2 1 2
10 Nagyszőlősi FC 3 0 1 2 1
11 FC Ilosvai Buzsora 3 0 1 2 1
12 FC Borzsava Dolha 3 0 1 2 1

 

Tabella felsőosztály ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Szerednye 3 3 0 0 9
2 FC Polena 3 2 1 0 7
3 FC Ungvár 3 2 1 0 7
4 FC Borzsava Dolha 3 2 1 0 7
5 FC Obolony Huszt 3 2 0 1 6
6 FC Beregszász 3 2 0 1 6
7 FC Ilosvai Buzsora 3 1 1 1 4
8 Nagyszőlősi FC 3 0 2 1 2
9 FC Nagybégány 3 0 1 2 1
10 DJFK Munkács 3 0 1 2 1
11 FC Técső 3 0 0 3 0
12 FC Déda 3 0 0 3 0

 

Tabella alsóosztály nyugati csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Beregrákos 3 3 0 0 9
2 FC Lokomotiv Csap 3 3 0 0 9
3 FC Szokil Kincses 3 2 0 1 6
4 FC Baranya 3 2 0 1 6
5 FC Kárpáti Perecseny 3 2 0 1 6
6 FC Vityáz Koncháza 3 1 0 2 3
7 FC Borhalom 3 1 0 2 3
8 FC Nagyberezna 3 1 0 2 3
9 FC Nevicke 3 0 0 3 0
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 3 0 0 3 0

 

Tabella alsóosztály nyugati csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Kárpáti Perecseny 3 2 1 0 7
2 FC Nevicke 3 2 1 0 7
3 FC Borhalom 3 2 0 1 6
4 FC Lokomotiv Csap 3 1 2 0 5
5 FC Beregrákos 3 1 1 1 4
6 FC Szokil Kincses 3 1 1 1 4
7 FC Vityáz Koncháza 3 0 2 1 2
8 FC Nagyberezna 3 0 2 1 2
9 FC Baranya 3 0 1 2 1
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 3 0 1 2 1

 

Tabella alsóosztály keleti csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC KopányFelsőveresmart 3 2 1 0 7
2 FC Irhóc 3 2 0 1 6
3 FC HoverlaKőrösmező 3 2 0 1 6
4 FC Kárpáti Rahó 3 1 2 0 5
5 FC Visk 3 1 1 1 4
6 FC SztartÖtvösfalva 3 1 1 1 4
7 FC KiszvaKaszómező 3 1 0 2 3
8 FC  Dombó 3 1 0 2 3
9 FC ViktórijaTiszafejéregyház 3 0 2 1 2
10 FC Kökényes 3 0 1 2 1

 

Tabella alsóosztály keleti csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC HoverlaKőrösmező 3 3 0 0 9
2 FC KopányFelsőveresmart 3 3 0 0 9
3 FC SztartÖtvösfalva 3 2 0 1 6
4 FC ViktórijaTiszafejéregyház 3 1 1 1 4
5 FC KiszvaKaszómező 3 1 1 1 4
6 FC Kárpáti Rahó 3 1 0 2 3
7 FC Irhóc 3 1 0 2 3
8 FC Kökényes 3 1 0 2 3
9 FC Visk 3 0 1 2 1
10 FC Kárpáti Dombó 3 0 1 2 1

Kárpátalja.ma