Kubica: Hosszú az út, de nem adom fel

A balesete óta ritkán szólalt meg, de most beszélt a Forma-1-ről is, elsőként egykori csapatát méltatva. F1-es autót még nem tudna vezetni.
Robert Kubica tavaly elszenvedett ralibalesete óta először beszélt a Forma-1-ről, egykori csapatát, a Lotust méltatva.
„Amikor az első évemet töltöttem ott, az istállót még Renault-nak hívták, de már a Genii Capital irányította” – emlékezett az Omnicorsének adott interjújában. „Egy olyan csapathoz kerültem, amely nem volt gyári többé. Az előző modellel vágtunk neki a szezonnak, és a szűkös költségvetés, valamint az autó fejlesztésének csúszása ellenére jó eredményekkel indítottunk, pedig a télen még abban sem lehettünk biztosak, hogy a csapat egyáltalán megmarad.”
„Szerintem most kezdenek megtérülni az akkori lépések, mert már 2010-ben látszott, hogy melyek a csapat erősségei. A Lotus vérbeli versenyistálló sallangok nélkül, és ilyen manapság nincs sok az F1-ben. A nagy gyári csapatokat a személyzet létszáma miatt sem könnyű menedzselni.”
„A Lotust a versenyzés iránti szenvedély hajtja, ami komoly előnyt jelent” – tette hozzá. „Olyan szakembereik vannak, akik nagyon gyors autókat képesek tervezni. Ez idén világosan látszik.”
Kubica – aki a hétvégén ismét balesetet szenvedett egy olaszországi ralin – csak azon csodálkozik, hogy a Lotus idén még egy versenyt sem nyert. A McLarennek már öt győzelme van, mégis csupán 26 pont az előnye az enstone-i istállóval szemben, míg Kimi Räikkönen egyetlen pontos hátránnyal követi a 2. helyezett Lewis Hamilton az egyéni tabellán.
Jacques Villeneuve-vel ellentétben Kubica nem állította, hogy a versenyzőkkel van probléma, azt azonban megjegyezte, hogy „ha Räikkönen előkelőbb rajtpozíciót tudna kiharcolni magának az időmérőn, vagy (Romain) Grosjean tartani tudná vele a lépést a versenyen, győzni tudnának.”
Kubica nem volt hajlandó állást foglalni abban a kérdésben, hogy Grosjean jogosan kapott-e eltiltást a Belgiumban okozott rajtbaleset miatt. „Annyit azonban mondhatok, hogy Grosjean, aki nagyon okos srác, és akit egyébként jól ismerek, túl sok lehetőséget hagyott ki idén” – tette hozzá. „Ez meglep. Valószínűleg a túl nagy nyomás miatt küszködik.”
„A Forma-1 ugyanis még annál is bonyolultabb, mint amilyennek tűnik. Higgyék el, annak is nehéz átlátnia, aki benne van, nemhogy a kívülállóknak.”
Kubica a múlt héten elismerte, hogy legkorábban 2014-ben tudna visszatérni az F1-be, a Lotusszal azonban már lényegében megszakadt a kapcsolata. A csapatfőnök Eric Boullier nemrégiben azt mondta: „A menedzsmentjével kommunikálunk, de ennyi az egész. Már nagyon régóta nem tájékoztattak az állapotáról.”
Bár múlt hétvégi balesete sokak szerint intő jel volt, hogy fel kellene adnia a versenyzést, Kubica dühösen reagált erre. „Egyáltalán nem vezettem veszélyesen” – jelentette ki a Polsatnak. „Az út egyszerűen porosabb volt a szokásosnál. Most egyelőre folytatom a rehabilitációs programomat. A jövőre vonatkozó terveim hamarosan kiderülnek.”
A TF1-nek nyilatkozva elismerte, hogy a fizikai állapota miatt formaautót még biztosan nem tudna vezetni, az Omnicorsének ugyanakkor kijelentette, hogy nem adja fel. „Lehet, hogy rosszul hangzik, de a remény hal meg utoljára” – mondta. „Hinni nem kerül semmibe. Én még hiszek, emellett viszont realista is vagyok. Hosszú út áll előttem, rengeteget kell dolgoznom.”
„Arról azonban nincs szó, hogy teljesen elveszettnek fogom érezni magam, ha esetleg soha nem térhetek majd vissza az F1-be.”
Forrás: origo.hu