Magabiztos győzelemmel nyert a magyar válogatott az ukránok ellen

Esélyeshez méltón, 15-2-re megnyerte második, Ukrajna elleni csoportmérkőzését a magyar női floorball-válogatott.

Nehezen birkózott meg a magyar csapat az esélyesség terhével az újonc Ukrajna ellen, ugyanis tizedik percben lőtt góljukra egy perc múlva érkezett is az ukránok válasza. Igaz, pár másodperccel később Vértesi Nicole révén újra eredményes volt a magyar válogatott, de az egygólos előnyt a harmad során már nem tudta növelni. A második játékrész 9. percére azonban már 4 góllal is vezettek a magyar lányok (5-1-re), majd egy ukrán találat után, még két magyar gól került fel az eredményjelzőre. A harmadik harmadban fénysebességre kapcsolt a magyar henger, nyolcszor is maga mögé kellett nyúlnia az ukrán hálóőrnek, így végül a magyar válogatott tizenhárom gólos, 15-2-es győzelmet aratott. Mivel Csehország ellen nem sikerült pontot szerezni, a csapat jelenleg 2 ponttal a csoport 3. helyén áll.

„Kicsit álmos kezdés után sikerült elkapni a fonalat a lányoknak, és a második harmadtól végig irányítva, kezükben tartották a mérkőzést – nyilatkozta Bak Norbert vezetőedző a mérkőzés után az m4sport.hu-nak. – Sokszor nehéz a papíron gyengébb ellenfél ellen játszani, ami most be is igazolódott. Szombaton főműsoridőben a spanyol csapattal mérkőzünk meg. Nehéz meccs vár ránk, a hazai közönség is biztosan sokat segít majd ellenfelünknek, azonban – ahogy eddig is – győzni megyünk fel a pályára.”

Női floorball világbajnoki selejtező:

Ukrajna-Magyarország 2-15

Magyar gólszerzők: Vértesi Nicole 4, Huszár Ágnes 3, Kiss Dorina 3, Suszták Nóra 2, Darai Szilvia, Mészáros Judit, Harmat Anna

A mérkőzés legjobb magyar játékosa: Vértesi Nicole

A magyar lányokra szombaton egy nagyon nehéz mérkőzés vár a házigazda spanyolok ellen 19:00-kor.