Magyar Nagydíj – Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn

A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyet zuhogó esőben rendeztek meg a Hungaroringen.

A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.

Az összetett pontversenyben Hamilton mögött 17 pontos lemaradással második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel negyedik lett a Ferrarival.

Az edzés első 18 perces szakaszát még nedves aszfalton kezdték meg a pilóták, de a pálya egyre szárazabbá vált, így végül minden versenyző száraz pályára alkalmas gumival tudta megfutni a mért körét.

Az időmérő második etapjának elején aztán heves esőzés kezdődött, így a teljes mezőny az esős körülmények között használatos gumival teljesítette a mért köröket. Ennek a szakasznak „esett áldozatául” a 2014-es Magyar Nagydíj győztese, az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), aki így csak a 12. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.

A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban a hétvége korábbi részében gyengélkedő Mercedes pilótái magukra találtak az esőben, és Hamilton nagy csatában aratta karrierje hatodik mogyoródi időmérős diadalát.

Nagy esély előtt áll a spanyol Carlos Sainz (Renault), aki az időmérőn „elcsípte” az ötödik helyet, és szintén kiváló eredményt értek el a Toro Rosso versenyzői: a francia Pierre Gasly a hatodik, az új-zélandi Brendon Hartley pedig a nyolcadik pozícióból vághat majd neki a versenynek.

A 33. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.