Megtartották a XI. Szent György-napi Görögkatolikus Sportnapot

A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet április 27-én 11. alkalommal szervezett Tiszapéterfalván sportnapot hittanosai számára.

A település sportpályáján megrendezett egész napos programon a kerület egyházközségeiből 18 csapat (200 gyermek) vett részt.

Az előző évek hagyományának megfelelően a lányok ügyességi versenyeken mutatták meg tehetségüket, míg a fiúk futballban mérték össze tudásukat.

A versenyzés mellett a gyerekek kipróbálhatták a lézerharc játékot (Kaptár vállalkozás), valamint kézműveskedhettek Molnár Melinda Szeresd és Tedd a Jót csoportjával.

A sportnap eredményhirdetését délután tartották meg.

Idén a nagybégányi futballcsapat bizonyult a legügyesebbnek, a második helyet Mátyfalva szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a tiszapéterfalvi hittanosok állhattak.

A lányok esetében a mátyfalviak vihették haza az aranyérmet, megelőzve a batáriakat és a tiszaújlakiakat.

A csapatok mellett az egyéni teljesítményt is jutalmazták a szervezők: a XI. Szent György-napi Sportnap gólkirálya a mátyfalvi Tóth Márk lett, míg a legjobb kapus címet a nagybégányi Komári Levente vihette haza.

A legügyesebb lány idén a mátyfalvi Tóth Dájána volt.

A vándorkupák és az érmek mellett valamennyi résztvevő ajándékban részesült.

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma