Méretes vereséget szenvedett az EHF-kupában a HC Kárpáti

A sikeresen megvívott hazai bajnoki mérkőzések után a bajnoki címvédő HC Kárpáti az EHF-kupa harmadik fordulójában lépett pályára.

Az ungvári lányok soros ellenfele a svéd bajnokság harmadik helyezettje, a H 65 Höörs Handbollsklubb volt, így már előre lehetett tudni, hogy megyeszékhelyünk legjobbjainak most sokkal nehezebb dolga lesz, mint az előző fordulóban a londoni Olympia ellen volt.
A messzi Skandináviában lejátszott találkozó első félidejében ennek ellenére meglepően jól tartotta magát Valerij Vojnalovics csapata, hiszen a szünetig mindössze csak 15:13-as előnyt sikerült kiharcolnia a hazai csapatnak. A második félórában azonban homokszem csúszott a Kárpáti támadójátékába, egyedül csak a 12 találatig jutó Kot tudta felvenni érdemben a harcot az ellenfél védőivel. A hazai csapat azonban hozta első félidei magabiztos játékát és ebben a játékrészben is 15 találatot szerezve végül 30:21-re megnyerte a mérkőzést. A Kárpáti továbbjutásról szőtt álmai így nagy valószínűséggel szertefoszlottak, hiszen a november 22-i visszavágón a kárpátaljai lányoknak legalább tíz góllal kellene legyőznie a svéd együttest.
Sikeres napot zártak viszont a magyar csapatok, hiszen az Érd kettős győzelemmel búcsúztatta a svájci SPONO Nottwilt, míg a Dunaújváros jelentős 28:20-as előnyt harcolt ki a macedón WHC Vardar elleni idegenbeli visszavágóra.

Kárpátalja.ma