Négy meccs múlva visszavonul Vitalij Klicsko

Vitalij Klicsko edzője szerint a szombati, Tomas Adamek elleni címmeccs után tanítványa még két-három mérkőzést vállal majd visszavonulása előtt.

„Ezt követően még maximum három meccse lehet, nem hinném, hogy több. – nyilatkozta az Erdei Zsoltot is edző Fritz Sdunek, aki arról is meg van győződve, hogy a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka könnyedén elbánik majd lengyel kihívójával. – Kizárt, hogy Vitalij veszítsen. Mentálisan és fizikálisan is annyira erős, hogy semmi baj nem történhet vele a ringben.”

A szakember szerint az sem jelent hátrányt tanítványának, hogy Adamek hazai pályán, Wroclawban bokszolhat majd szombaton.

Vitalij Klicsko 45. profi meccsére készül, eddig 42 győzelem mellett mindössze kétszer veszített, legutóbb 2003 júniusában, Lennox Lewis ellen. Adamek korábban félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok is volt, a nehézsúlyúak között pedig két éve versenyez, s eddig hatszor nyert. Összmérlege is kiváló: 44 győzelem és 1 vereség.

MTI / Telesport