Nehéz lesz időben elkészülni az új versenyautókkal

Könnyen elképzelhető, hogy több csapat csak nehezen készül el új versenyautójával az első jövő évi előszezoni tesztre.

A Forma-1 csapatai január 28-án, Jerezben gurulhatnak majd pályára először, és bár addig még majd’ három hónap hátra van, több, vezető pozícióban lévő szakember is úgy véli, nem lesz egyszerű felkészíteni autóikat a téli tesztidőszakra.
„Abszolút így van, nagyon határeset lesz” – mondta Sam Michael, a McLaren sportigazgatója.
„Manapság olyan szimulációink, elemzéseink és próbapadjaink vannak, melyek sokkal kifinomultabbak, mint akkor, amikor utoljára változtak a szabályok, de ettől függetlenül ilyenkor azért eléggé felborulnak a meglehetősen módszeres és procedurális rendszerek.”
„A csapatok mostanság különböző működési eljárásokat alkalmaznak annak érdekében, hogy elkerüljék a hibákat, most azonban majdhogynem mindegyiket ki kell dobnunk a kukába, és a nulláról kell újrakezdenünk mindent.”
„Ezért is lesznek komoly változások jövőre. Minden csapatnak – legyen a rajtrács bármelyik végén – lesznek problémái azzal, hogy megbirkózzon ezekkel az új módszerekkel.”
A Forma-1 korábbi négyszeres világbajnoka, Alan Prost – aki a francia vállalat nagykövete révén szorosan figyelemmel kíséri a Renault motorfejlesztéseit – úgy véli, az idei bajnokság végéhez közeledve a Forma-1 csapatai kezdenek ráeszmélni, milyen komoly kihívás is vár rájuk jövőre.
„Azt hiszem, most már mindenki sokkal jobban tisztában van ezzel” – mondta a francia.
„Tavaly az év ezen szakaszában mindenki a bajnokságra koncentrált – nem sokan tudták, mi a helyzet a motorokkal, hiszen a versenyzésre koncentráltak. Amikor pedig ráeszméltek a dolgokra, az ébresztőleg hatott. Csak amikor elkezdesz dolgozni a motorral, akkor látod annak komplexitását – és akkor hozzájön még a kasztni/motor kombinációja.”
„Szóval teljesen normális, hogy az év ezen szakaszában mindenki elkezd aggódni. Még a komoly tapasztalattal rendelkező három nagy motorgyártó sem lehet optimista. De szép lassan sínre kerülnek a dolgok, és nem lesz probléma.”
Habár az elmúlt években voltak csapatok, melyek kihagyták az első előszezoni tesztet annak érdekében, hogy minél több időt fordíthassanak autóik fejlesztésére, Sam Michael szerint ez jövőre nem fog megtörténni.
„Nem tudom, milyen előny származhat abból, ha kihagyjuk az első tesztet” – fogalmazott a szakember.
„Ha visszamondunk egy tesztet, azt általában azért tesszük, hogy a szélcsatornában többet dolgozzunk – nem pedig a megbízhatóság miatt. Szóval a kasztni tekintetében nem sok előny származik abból, hogy tovább dolgozunk rajta.”
„Természetesen lehet három héttel tovább dolgozni egy első szárnyon vagy egy diffúzoron, de egyébként is lesz fejlesztési csomag az első versenyre, szóval nem sok előnnyel járna.”
„Én személy szerint úgy gondolom, a csapatok nem szívesen hagynák ki ezeket a teszteket. Folyamatosan pályán akarunk lenni.”
Forrás: f1vilag.hu