Räikkönen a világ egyik leggyorsabb versenyzője

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh bevallotta, hogy teljesen lenyűgözte Kimi Räikkönen visszatérése az idei évben a Forma-1-ben.
Whitmarsh és Räikkönen 2002 és 2006 között együtt dolgozott a McLarennél, ahol a finn pilóta kilenc győzelmet szerzett az évek során, és harcolt a bajnoki trófeáért, amit végül nem sikerült akkor megszereznie.
A Jégember becenévre hallgató versenyző 2007-ben átigazolt a Ferrarihoz, ahol azonnal bajnoki címet szerzett, majd 2009-ben távozott a Forma-1-ből, és két évet a raliban próbált szerencsét, több, de inkább kevesebb sikerrel.
Räikkönen idén tért vissza a királykategóriába a Lotus színeiben, és bár egyelőre „első” győzelme még várat magára, sokan az egyik fekete lónak tartják, aki akár a bajnoki címet is megszerezheti egy kiváló hajrával.
„Egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Whitmarsh a brazil Totalrace magazinnak. „Úgy gondolom, hogy az egyik leggyorsabb versenyző a világon. Nagyon intelligens és lenyűgöző pilóta.”
„A Lotus egy remek autó, szóval ez a két páros egy igazi veszélyt jelent. Biztos vagyok abban, hogy mindenki észrevette, hogy Kimi nem igazán vét hibákat, mindig jó munkát végez.”
„Szóval nem vagyok meglepve és azt gondolom, hogy megvan a képessége ahhoz, hogy még többet javuljon a szezon hátralévő részében.”
Räikkönen egykori csapattársa, Pedro de la Rosa is elismerően beszélt a finnről: „Egyértelműen az egyik legjobb versenyző, akivel valaha is találkoztam.”
Forrás: f1vilag.hu