Räikkönen már lemondott a vb-címről

A 2007-es év Forma-1-es világbajnoka, Kimi Räikkönen úgy érzi, már nem sok esélye van arra, hogy idén megszerzi a trófeát, három futammal a bajnokság vége előtt ugyanis túl nagy a hátránya az éllovasokkal szemben.
A finn jelenleg 67 pontos lemaradásban van a listavezető Sebastian Vettel mögött, a szezon hátralévő részében pedig összesen 75 pont gyűjthető még. Räikkönen szerint éppen ezért valószínűtlen, hogy idén megnyerni a vb-címet.
A finn hetedikként ért célba az Indiai Nagydíjon múlt vasárnap, noha úgy érzi, ha nem hibázik szombaton azzal, hogy rossz beállításokat választ, a dobogóra is esélye lehetett volna.
Räikkönen ráadásul a futam nagy részét Felipe Massa Ferrarija mögött töltötte.
„A tempónk jó volt, de ha valaki mögé beragadsz, akkor nem sokat tehetsz” – mondta a 33 éves versenyző.
„Azt gondoltam, hogy egy olyan autónk van, mellyel esélyünk lehet a dobogóra, a köridők ugyanis jók voltak, a szombati hiba azonban elvette az esélyeinket.”
„Az egyéni világbajnokságot illetően sem reménykedem már, ám abban bízom, hogy a következő versenyen meglesz a sebességünk ahhoz, hogy további pontokat szerezzünk. Az autónk jó, és ha sikerül javítanunk időmérős teljesítményünkön, akkor kihozhatjuk a legtöbbet a következő versenyekből.”
Forrás: f1vilag.hu