Ronaldinho visszavonul

Visszavonul a profi labdarúgástól Ronaldinho, a brazil futball történetének egyik legnagyobb csillaga, ezt ügynökeként tevékenykedő testvére, Roberto Assis erősítette meg egy interjúban.

A jelenleg 37 éves Ronaldinho legutóbb a Fluminense együttesében szerepelt, de 2015 óta nincs klubja, többnyire gála és jótékonysági mérkőzéseken vállalt szerepet, illetve az FC Barcelona nagyköveteként járta a világot. Már korábban sejteni lehetett, hogy pályafutása a végéhez ért, de eddig nem volt kimondva, igaz, a játékos egyelőre nem jelentette be hivatalosan – jelentette az m4sport.hu.

Roberto Assis az O Globónak adott interjújában beszélt Ronaldinho terveiről. „Befejezte, véget ért a karrierje” – mondta, majd hozzátette, az oroszországi világbajnokság után szeretnének egy vagy akár több búcsúmérkőzéssel elköszönni a játékostársaktól és szurkolóktól. „Brazíliában, Európában és Ázsiában is tervezünk eseményeket” – idézi a brazil lap a testvért.

Ronaldinho a Gremióban kezdte pályafutását, 2001-ben igazolt a Paris Saint-Germainhez. A francia fővárost a Barcelona követte, ahol két spanyol bajnoki aranyérem mellett 2005-ben Aranylabdát, 2006-ban pedig Bajnokok Ligáját nyert. 2008-tól AC Milanban szerepelt, 2011-ben olasz bajnoki címet ünnepelhetett. 97 alkalommal szerepelt a brazil válogatottban, amellyel 1999-ben Copa Américát, 2002-ben világbajnokságot nyert.